A csapadékszegény, forró nyár alaposan megviselte hazai vizeinket. Néhány nappal ezelőtt például megmutattuk, milyen megdöbbentő állapotba került a Szeged határában, az 55-ös út közelében fekvő Gumis-tó.
A visszahúzódó vízből százával kerültek elő a korábban elmerült autógumik, és a kiszáradt, mélyen berepedezett meder is lehangoló látványt nyújtott.
Rózsa Éva fotóin most egy másik perspektívából tárul elénk a tó szokatlan és megrázó arca. A magasból készült felvételeken még látványosabban kirajzolódik, milyen drámai változást okozott a hosszan tartó csapadékhiány.




10 fotó
Korábbi galériánkat itt nézheted meg:




15 fotó
Korábban fotókon mutattuk meg, hogyan küzd a Duna a túlélésért. Döbbenetes arcát mutatta képeinken a szenvedő Duna a Kisoroszi Szigetcsúcsnál is.

