Colmart látva könnyű arra gondolni, hogy valaki egyszer fogta Elzász összes szép házát, csatornáját, virágos erkélyét és színes spalettáját, majd gondosan egymás mellé helyezte őket.
A nagyjából 70 ezres város Franciaországban, Elzász szívében, a Vogézek hegylánc és a Rajna között fekszik, és történelmi belvárosa védett terület. A házak jelentős részét gondosan helyreállították, így a középkortól a 18. századig több korszak építészete is egymás mellett maradt fenn.
A város neve már 823-ban felbukkan egy oklevélben, a középkorban pedig szabad birodalmi várossá fejlődött. 1354-ben Colmar az elzászi tíz birodalmi város szövetségének, a Décapole-nak is tagja lett. Később francia és német fennhatóság alatt is állt: 1871-ben a Német Birodalomhoz került, 1918-ban pedig ismét Franciaországhoz. A második világháború végén itt zajlott a colmari katlanért vívott csata, amely 1945 februárjában ért véget a város felszabadításával.
A híres „Kis Velence”
A legtöbb látogató elsőként valószínűleg a Petite Venise, vagyis Kis Velence felé veszi az irányt. A név nem véletlen: a Lauch folyó itt kanyarog a házak között, a vízparton pedig színes, favázas épületek sorakoznak. Még gondolázni is lehet egy viszonylag rövid részen, tehát a Velence-hangulatért mindent megtesznek.
Mesekönyvbe illő házak
A város egyik legérdekesebb része maga az utcakép. A favázas házak mellett gazdagon díszített kereskedőházak, reneszánsz épületek és különös részletek sorakoznak.
Az egyik legismertebb a Pfister-ház, amely 1537-ben épült. A faerkély, a festett homlokzat és a sarokerkély miatt rögtön felismerhető.
A Maison des Têtes, vagyis a Fejek háza homlokzatát 111 faragott fej és maszk díszíti.
A régi vámház, a Koïfhus szintén fontos épület. A jelenlegi épület 1480-ra készült el, és Colmar legrégebbi fennmaradt középülete. Egykor az áruk kereskedelmének egyik fontos helyszíne volt.
A Musée d’Unterlinden az ország egyik leghíresebb múzeuma. Az egykori kolostorépület a XIII. századtól az Ágoston-rendi, majd dominikánus barátok kolostora volt, a francia forradalom során lakatlanná vált majd az 1848-as forradalom idején laktanya lett belőle, végül 1853-ban nyitotta meg kapuit múzeumként. Itt található a késő középkor és a kora reneszánsz elzászi művészetének legjelentősebb gyűjteménye.
De az „átlagos” házak összképe adja Colmar igazi varázsát, sok-sok utcán át barangolva egymás mellett sorakoznak a különböző színű, dekorációkkal és virágokkal gazdagon díszített épületek. Talán néha már giccsesnek is hathatnak, de olyan ez, mint a karácsonyfa, soha nem lehet „sok”. Ezért aztán érdemes minden háznál az emeleti ablakokra is felnézni, mert mindenhol találhatunk új látniavalót.
Colmar és a Szabadság-szobor
Van egy meglepő New York-i kapcsolata is a városnak. Colmar Auguste Bartholdi szülővárosa. Ő volt a Szabadság-szobor megalkotója, és a városban található a szülőházában kialakított Musée Bartholdi is.
Ha pedig valaki nem szeretne múzeumba menni, akkor is találkozhat a híres szoborral: Colmar északi bejáratánál 2004-ben egy 12 méter magas Szabadság-szobor-másolatot állítottak fel Bartholdi emlékére. A replika kompozit anyagból készült, és természetesen jóval kisebb az eredeti New York-i változatnál.




Korábban beszámoltunk már több külföldi bakancslistás városról, bemutattunk marokkói és albán gyöngyszemeket is.

