Virágzó vidékünk

Ez a szigetváros Olaszország kis Velencéje

Hajózható lagúnák, ódon kisváros, hangulatos utcák, történelmi múlt, homokos tengerpart – csak néhány órányi autóútra van tőlünk.

Grado Észak-Olaszország keleti csücskében, a Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján fekvő kis szigetváros.

Gradót már nagyjából kétezer éve lakják, régen még Aquileaia kikötőjeként tartották számon. A történelmi belváros az 5. században épült, miután a környék lakossága 452-ben Attila hun király seregei elől Grado lagúnájának szigeteire menekült. 568-ban a longobárdok támadása miatt Friuli pátriárkája székhelyét is ide telepítették át, így innentől az egyházi építkezés is megkezdődött.

A településre két úton juthatunk be, ha különlegeset szeretnénk látni, akkor az Aquileia felőli gáton haladó utat semmiképpen se hagyjuk ki, ahol hosszasan a „víz közepén” haladhatunk.

Wikimedia Commons

Vízfelületből nincs hiány a városban, nem csak az oda vezető út két körül, hanem az utcák közötti lagúnákon csónakázva, a halászok utcáján a halászok reggeli zsákmányának kipakolását végignézve és a több kilométer hosszú, homokos tengerpartjánál fürdőzve, illetve a termálfürdőiben áztatva magunkat is bőven lehet benne részünk, méltán lett a térség leghíresebb fürdőhelyeinek egyike.

Hajókirándulást tehetünk a Gradótól 5 kilométerre levő kis, öt hektáros szigetre, az Isola di Barbanára, ahol megcsodálhatjuk az ott magasodó bazilikát. A világ egyik legrégebbi Mária-szentélyének keletkezését a VI. századra teszik. A bencések ma lelkigyakorlatos házat és zarándokszállást is üzemeltetnek a szigeten. A sziget érdekessége, hogy az ötödik századik a szárazföld részét képezte, a Gradói-lagúna ugyanis csak valamikor az V. és VII. század között alakult ki.

Ha a víztől elszakadnánk, akkor bóklászhatunk az óvárosban, a Grado Vecchiában, mely történelmi atmoszférájával és festői szépségével azonnal lenyűgözi az ide látogatókat. A néhol szűk utcákat járva mintha visszarepülnénk az időben. A régi épületek, az apró kávézók és a hangulatos terek mind hozzájárulnak ahhoz az atmoszférához, amely Gradót annyira különlegessé teszi.

A város több történelmi látnivalóval büszkélkedhet, például a Szent Eufemia Bazilikával és a város központjában található régi templomokkal. Emellett számos kulturális esemény és fesztivál színesíti a város életét egész évben.

Az olasz gasztronómia híres világszerte, és Grado nem kivétel. A városka tele van kiváló éttermekkel és kávézókkal, ahol megkóstolhatjuk az olasz konyha legfinomabb ételeit és italait. A friss tenger gyümölcsei, a gazdag tészták és a finom olasz borok mind hozzájárulnak ahhoz az élményhez, amit Grado kínál.

A „Kis Velencének” és „Arany Szigetnek” is nevezett Grado valóban egy olyan hely, amely mindent magában foglal, ami az olasz életmódot és kultúrát különlegessé teszi. Az itt eltöltött idő alatt felfedezhetjük a város bájait, kihasználhatjuk a tengerpart nyújtotta élvezeteket és élvezhetjük az olasz vendégszeretetet és gasztronómiát. Grado az az úticél, amely mindenkit lenyűgöz és elbűvöl.

Sétáljunk végig Gradóban! A képgaléria megnyitható a fotóra kattintva.

Galéria
Morvai Linda
Kapcsolódó
Három albán város, melyet nem szabad kihagyni
Ha nyaralásról esik szó, általában Albánia nincs az első számú célpontok között. Pedig érdemes megfontolni!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik