A szeptemberi alkonyat hűvös, nyirkos leple lassan rátelepszik az erdőkre. A fák lombjai között már megvillannak az ősz első sárgás levelei, és a levegőben ott kering a fanyar avarillat, keveredve a gímszarvasok nehéz, pézsmás szagával. Ez az év legtitokzatosabb és legősibb időszaka: a gímszarvasok násza, a szarvasbőgés.
A hűvösebb, párás időben, főként alkonyat tájékától szinte egész éjszaka hallani a gímszarvas bikák szerelmes hívó szavát, de gyakran fényes nappal is hangjukkal telik meg az erdők rengetege.
A nász idején a kifejlett gímbikák jellegzetes bőgésükkel hívják fel a nőstények figyelmét. A szarvasbika hangja tulajdonképpen a tehenek, vagyis a nőstény szarvasok terelgetését szolgálja, és jelzés a többi bikának arról, hogy ki az úr. A bikák a bőgés alapján szereznek információt egymás testi erejéről, elszántságáról és pozíciójukról.
A bőgés csak az első fázis, a versengő bikák több szinten is megmérettethetnek. Ha a hang alapján a trónkövetelő úgy véli, hogy a hárem urával „egy súlycsoportba tartozik”, felkeresi legyőzendő ellenfelét. A személyes találkozás során felmérik az erőviszonyokat egy párhuzamos séta során, ahol egymás mellett ballagva, bőgve, agancsot mutogatva próbálják eldönteni, melyikük a rátermettebb. Ha még itt sem egyértelmű, hogy melyikük az erősebb, úgy összecsapnak az agancsok és megkezdődik a birkózás.
A gímszarvasok nászidőszakát a természetfotósok az idei évben is szemmel és füllel követték, a találkozásokról pedig gyönyörű fotók is születtek. Ezekről az átélt találkozásokról és élményekről számoltak be a Sokszínű vidéknek a vadvilágot megörökítő természetfotósok, és megmutatták az idei gímszarvas nász alatt készített legszebb felvételeiket is.
Németh Dániel Vas megyében követte szemmel a gímszarvasok nászidőszakát, melynek élményeit lélegzetállító felvételeken is meg tudta örökíteni.
Ez a szeptember elképzeléseimhez mérten végül pozitív csalódás volt. A szarvasbőgés egy várva várt időszak minden természetfotós számára. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, idén kétségek közt vágtunk neki, hisz ez a pusztító aszály, mely tikkasztotta a tájat, és pofára ejtette a természetet, mindenkit lesújtott. Aztán valahogy mégis elindult, erőt vett magán, és igazán élménydús ősz kezdeti eseményeket hozott
– kezdte történetét Dániel a Sokszínű vidék megkeresésére.
Mint azt a természetfotós kiemelte, érezhető volt az állatok viselkedésén is a változás, főleg abban a térségben, ahol ő fotózik. Még a fő bőgés alatt is alig akartak sötétedés előtt kimozdulni a sűrű biztonságából.
Éppen emiatt a hajnalokban bíztam. Bevált. Nem mindig, de bevált. Célom volt, vagány “bunyós” képet készíteni, de ez most elmaradt. Pár fiatal próbálkozását sikerült csak lencsevégre kapni. Mindenesetre a kitartó területjárás, és a szenvedély meghozta gyümölcsét, és sikerült jó pár fényképet készíteni, és gazdagodni olyan élményekkel, melyek biztos velem maradnak, hisz a természet ezen csodája minden évben lenyűgöz
– vázolta fel a felejthetetlen élményeket, és hozzátette, hogy nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy igyekezzünk tenni környezetünkért, még akkor is, ha azt érezzük az apróságok nem számítana, de igen, mert a bolygónk egyre nagyobb bajban van.
Dornics Ákos Somogyban és a Pilisben volt részese a gímszarvasok nászának, ami az egyik kedvenc időszaka.
Az idei bőgést talán egyetlen mondat jellemezte a legjobban: a víz az úr. Az óriási aszály idén egyáltalán nem volt kegyes a természethez, a hosszan tartó, rekkenő hőség, az eső hiánya, az éjszakai meleg és a rengeteg rovar nemcsak az embereket, hanem az erdő élővilágát is komoly próbatétel elé állította. A kiszáradt talaj, az eltűnő pocsolyák és a fogyatkozó természetes vízforrások miatt az állatok számára minden korábbinál fontosabbá váltak azok a helyek, ahol még vizet találtak. Mindez a szarvasbőgésre is érezhetően rányomta a bélyegét
– kezdte történetét Ákos.
Ahogy azt a természetfotós elmondta, az idei nász a megszokottnál lassabban indult, és összességében sem volt olyan intenzív, mint a korábbi években. A gímbikák kora hajnalban már visszaváltottak megszokott pihenőhelyeikre, és sokszor csak késő este indultak meg ismét. Napközben alig lehetett mozgást tapasztalni az erdőben, szinte kizárólag a dagonyák környékén mutatkozott valamennyi élet.
A víz közelsége most nem egyszerűen kényelmet jelentett, az állatok mindennapjainak egyik legfontosabb meghatározója lett. A hosszú, száraz és forró időszak a vadak kondíciójára sem volt kedvező hatással, a bikákon is érződött, hogy az idei nyár több energiát vett ki belőlük. Szeptember végére egyre halkabbá vált az erdő, a gímbikák hangja ritkult, a bőgés lassan elcsendesedett, de a nász időszak ezzel még nem ér véget. Ahogy a gímszarvasok hangja elhalkul, hamarosan egy másik jellegzetes őszi hang veszi át a helyét, jön a dámszarvasok násza, a barcogás
– mutatta be az idei szezon mozzanatait, és hozzátette, hogy az idei szélsőségesen száraz nyár után még inkább megtapasztalhattuk azt, amit a természet minden évben újra megmutat, az időjárás, a táplálék és mindenekelőtt a víz alapvetően meghatározza az erdő lakóinak életét. Idén pedig kétség sem férhetett hozzá, a víz volt az úr.
Joó Gábor az idei szarvasbőgést főként a Bakonyban követte figyelemmel, de az ország más területére is sikerült eljutnia.
A saját tapasztalataim alapján a 2026-os bőgés nehezebben indult, és összességében rövidebbnek, gyengébbnek tűnt a tavalyinál. Ebben szerepet játszhatott az elhúzódó nyári meleg és a szárazság is. Több területen azt tapasztaltam, hogy vizet vittek ki a vadnak, míg az általam járatott bakonyi részeken ez egész nyáron kevésbé volt jellemző. A bőgés idején egy adott helyre ugyan került ki víz, de a száraz körülmények hatása érezhető volt
– vázolta fel Gábor az idei szezonban megfigyelt tapasztalatait.
Ahogy azt kiemelte, a bikák sokszor hamar visszahúzódtak a sűrűbe, és ott folytatták a bőgést. Este későn jöttek ki, ezért délután fotózni különösen nehéz volt. Reggel valamivel jobbak voltak az esélyek, de akkor is sok türelem és szerencse kellett ahhoz, hogy egy bika nyílt területen, megfelelő fények között mutassa meg magát.
Ennek ellenére sikerült néhány szép pillanatot megörökíteni: bőgő bikákat a tehenek mellett, illetve rivalizáló állatokat is. Fotósként talán éppen ez volt az idei bőgés legnagyobb tanulsága: kevesebb lehetőség adódott, de minden egyes jól sikerült képért jobban meg kellett dolgozni
– részletezte a fotós, és hozzátette, hogy fotósként azt látta, hogy a tavalyi évhez képest nehezebb és kevésbé látványos bőgésben volt része legalábbis azokon a bakonyi területeken, ahová rendszeresen jár.
A közelmúltban bemutattunk egy különleges őzbakot, ami olyan, mint egy titokzatos szellem, valamint soha nem látott fotókon mutattuk be egy fiatal gímszarvasbika ritka fejdíszét.
