Az őszi erdő rozsdabarna és arany kupolája alatt, amikor a hajnali köd sűrűn üli meg a tisztásokat, különös átváltozás veszi kezdetét. A dámszarvasok számára az ősz nem a megnyugvás, hanem a leghevesebb szenvedélyek és az életre-halálra menő küzdelmek időszaka: októberben az erdők csendjét a dámszarvasok szerelmes hangja törte meg.
Az őszi erdőben a dámszarvasok násza, a barcogás, az erdő legdrámaibb, legfenségesebb színháza, amelyet a természetfotósok évről évre lélegzetvisszafojtva várnak. Amikor a fák lombkoronája rozsdavörösbe és aranyba borul, a tölgyesek addigi mély csendjét egy különös, gurgulázó, horkantásszerű hang töri meg: a dám bikák szerelmi vallomása és területvédő csatakiáltása ez.
A fotósok számára ez az időszak a végletek játéka
Hajnalban, amikor a fagy még fehér gyöngyökkel díszíti a száraz avart, amikor már a lesben ül a különleges pillabokra váró fotós. Nem mozdulhat, nem hibázhat. A legnagyobb kihívás mégsem a hideg, hanem a fények és a kiszámíthatatlanság. A bikák a fák sűrűjében, az árnyékok védelmében vívják rituális harcaikat, ahol a fénysugarak csak ritkán és szeszélyesen törnek át.
Egy igazi természetfotós nem csupán egy állatot akar lencsevégre kapni, hanem a pillanat atmoszféráját: az egymásnak feszülő agancsok csattanását, a levegőben szálló port és az őszi erdő vad, ősi energiáját. Amikor a kioldógomb halkan kattan, a memóriakártyára nemcsak egy kép kerül, hanem a vadon legbensőségesebb, legféltettebb titkának egyetlen, örökre megőrzött másodperce.
Németh Dániel – akinek gyönyörű fotóit már bemutattuk portálunkon – az idei évben is izgatottan várta a dámszarvasok nászát.
Szeptember legvégén alig halkultak el a gímszarvasok, már váltotta is fel az egyik esemény a másikat, és új fellépők koncertje kezdődött. Szép számmal teltek fel a barcogó helyek, és érkeztek a tettre kész dámbikák. Más módját választották az udvarlásnak, mint a nem lapátos, jóval nagyobb szomszédjaik. A dámbikák felverik a talajt, úgynevezett teknőt alakítanak ki, szagnyomokkal jelölik területüket, és minden erejükkel igyekeznek maguk köré gyűjteni a teheneket. Feszült rivalizálás zajlik, ahol egyetlen kihívó is elég, hogy párharcra kerüljön sor. Az erdő őszi színei októberben szép lassan átfestették a hátteret, mely valóban csodás körülményeket kölcsönözött ennek a számomra fontos eseménynek. Az idei nász alatt sikerült pár igazán jó élményt átélni, és meglesni ezeket a csodás állatokat
– vázolta fel Németh Dániel az idei évben átélt élményeit a Sokszínű vidék megkeresésére.
Dánielnek az idei nász alatt örök élményeket rejtő felvételeket sikerült elkészítenie, amik között olyan pillanatok is vannak, amik nagy vágyai voltak. Csodálatos fotókon örökítette meg a dámszarvas bikák összecsapását, amelyek nem csupán képek lettek, hanem a megfagyott idő diadala, amely a dám bikák nászának legvadabb, legizgalmasabb másodperceit zárták keretbe.
Október közepén a nyári, békés legelészésnek nyoma vész
A dám bikák, amelyek addig kisebb csapatokban, egymást megtűrve éltek, megváltoznak és fenséges, lapátos agancsú magányos harcosokká válnak. Nyakuk megvastagszik, tekintetük megkeményedik, és egyetlen cél vezérli őket: a fajfenntartás ösztöne.
Míg a gímszarvasok bikái messze zengő bődüléssel hirdetik erejüket és járják be a revírjüket, a dámbika más taktikát választ. Ő hűséges marad a helyéhez. Az erdő mélyén, megszokott helyeken úgynevezett barcogóteknőket kapar a földbe. Patáival feltúrja a száraz avart, és mirigyeinek erős, pézsmaszagú váladékával, valamint vizeletével jelöli meg a talajt. Ez a fanyar, nehéz illat a dámok világában az erő és a dominancia névjegye.
Az októberi erdő hangja, ami semmi máshoz nem hasonlítható
A dámbika a barcogó teknőben állva vagy fekve kezdi meg a bika a barcogást. Ez a hang semmi máshoz nem hasonlítható: egy mély, gurgulázó, ütemes, horkantásszerű torokhang, amely ritmikusan fűrészeli át az őszi erdő csendjét. Olyan, mintha a föld mélyéről törne elő egy fáradhatatlan morajlás. Ez a hang egyszerre szól a teheneknek – csalogatólag – és a vetélytársaknak – fenyegető figyelmeztetésként.
A tehenek, óvatos és kecses léptekkel, csapatostul keresik fel ezeket a barcogóhelyeket. Mustrálják a bikákat, válogatnak a hangok és az illatok alapján. A bika, miközben folyamatosan hallatja hangját, éber szemmel őrzi a háremét. Ám a siker nem tartós, a hatalomért meg kell fizetni.
Amikor az erdő mélyén összecsapnak az agancsok, a túlélés törvénye szerint csak a legerősebbeknek van maradása
Amikor egy idegen, ereje teljében lévő bika lép elő a fák homályából, a levegő megfagy. Nem rohannak azonnal egymásnak. Először jön a méregetés: egymással párhuzamosan lépkednek, büszkén mutogatva hatalmas, lapátos agancsaikat, mintha csak azt mondanák: Nézd, mekkora vagyok, fontold meg a támadást.
Ha a vizuális hadviselés nem elég, elkerülhetetlenné válik az összecsapás. A két bika hirtelen egymás felé fordul, fejüket leszegik, és hatalmas erővel rontanak egymásnak. Az erdőben messzire visszhangzik a csontos agancsok száraz, csattanó zaja. Olyan, mintha nehéz fejszék csapódnának egymáshoz. A lapátok egymásba akadnak. Ez a küzdelem a tiszta izomerőről szól. A bikák egymást tolják, csavarják, porzik a föld a patáik alatt, és mély barázdákat szántanak a talajba. A viadal addig tart, amíg az egyik bika el nem veszti az egyensúlyát, vagy fel nem ismeri ellenfele fizikai fölényét.
A vesztes végül meghátrál, és elhagyja a porondot, a győztes pedig – bár liheg, oldalán sár és tajték csorog, agancsán pedig fűszálak és ágdarabok lógnak – büszkén tér vissza a teknőjéhez. Nem üldözi a vesztest; nincs idő a bosszúra. Várják a tehenek, és a barcogást folytatni kell, míg a novemberi fagyok le nem csendesítik a vér pezsgését, és az erdő vissza nem kapja a télre készülő csendes nyugalmát.
Németh Dániel gyönyörű fotóit az Instagram– és a Facebook-oldalán is figyelemmel lehet követni, ahol izgalmas élményeiről készült felvételeit teszi közzé.
Mint arról beszámoltunk, rendkívül ritka, különleges genetikai mutációjú szarvast örökítettek meg a Bakonyban, valamint arról is hírt adtunk, hogy ritka trófeát viselő őzet kaptak lencsevégre.
