Életmód

” Adj esélyt a békének! ” – Üzenet a Nemzetközi békenap alkalmából

Fontos, hogy ez a nap ne csak jelkép legyen!

Az ENSZ 1981-ben döntött arról, hogy bevezetnek egy tematikus ünnepnapot, ez kezdetben minden szeptember harmadik szerdáján kapott helyt, 2002-től viszont rögzítették, s szeptember 21-ben állapodtak meg.  Ezen a napon a tagállamoknak, illetve az egész emberiségnek az a nemes feladata, hogy felhívja a figyelmet a béke megőrzésének fontosságára, és tegyen is azért. Elvileg a mai nap a fegyveres konfliktusok résztvevőinek is tűzszünetet kellene tartaniuk világszerte.

Fontos üzenetet közvetít: a béke megőrzését

  • Bob Marley hitte, hogy a gyűlölet és a rasszizmus gyógyítható. Szó szerint be kell oltani az embereket zenével és szeretettel. Egyszer egy béketüntetésen volt fellépése. Egy fegyveres csoport a saját házában támadt rá. Két nap múlva kiállt a színpadra, és énekelt. Valaki megkérdezte, miért? Azt felelte, hogy azok, akik rosszat tesznek a világban, nem vesznek ki szabadnapot. “Akkor én hogy tehetném?”

Gyújts fényt a sötétben!

Fotó: pixabay.com
  • Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
    – Akkor légy olyan kedves, és teljesítsed utolsó kívánságomat – kérte Buddha. – Vágd le azt az ágat.
    A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte:
    – És most?
    – Tedd vissza! – kérte Buddha.
    A bandita felnevetett:
    – Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy.
    – Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra képes. – Legenda című fim
Fotó: pixabay.com
  • A dühöngő kos képes egy falat ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni. – Anthony de Mello
  • Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban. – Wass Albert

“Adj egy esélyt a békének!”  – John Lennon

Képzeljük el…

“Képzeld, hogy nincs mennyország
Könnyű, csak próbáld meg!
’S alattunk pokol sincsen
Felettünk csak a kék ég.
Képzeld, hogy minden ember itt és most él

Országhatárok mind megszűnnek
Mindenki szabadon jön-megy
Nem kell többé háborúzni
Vallásért sem ölnek már
Képzeld, hogy minden ember
Békességben él! A-ha

Mondhatod, hogy álmodozz csak
De, nem én vagyok az egyetlen
Egy nap, te is velünk tarthatsz
És a világ egységben lesz!

Képzeld, hogy nincs tulajdon
Tudom ez nagyon nehéz
Nincs kapzsiság, sem éhség
Testvérként él minden ember
Képzeld, hogy ez a világ mindannyiunké! A-ha

Mondhatod, hogy álmodozz csak
De, nem én vagyok az egyetlen
Egy nap, te is velünk tarthatsz
És a világ egységben lesz!” – John Lennon

És a dal…

Címlapfotó: pixabay.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik