Ma már tudjuk, hogy a halételek egészségesek, étrendi hatásuk kiváló, ennek ellenére csak igen lassan nő a hazai fogyasztás. A halhoz értő emberek a legváltozatosabb módjait találják ki a
A halfasírt, halchips és haltartár mellett most itt a halkolbász is, amelynek készítésére lovagrend is szerveződött. A halételek között ez az egyetlen, amelynél a halhúst darálják, gyúrják és, ahogy a valódi kolbászt, bélbe töltik – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Legendák és mítoszok vannak arról, hogy a világ tájain a halételek között volt-e olyan, melyet bélbe töltöttek. Mi magunk sem tudjuk. De az, hogy valaki ilyet folyamatosan készítsen és fesztiválokon népszerűsítse, tényleg a lovagrendhez kötődik – mondta Sipos László, a Magyar Halkolbász Lovagrend elnöke.
A Magyar Halkolbász Lovagrend 2008-ban alakult, egy halételeket és a horgászatot kedvelő baráti társaságból nőtt ki. Amikor az első fesztivált megrendezték, mintegy 150 ismerősük gyűlt össze egy parkban. Nem számítottak ekkora érdeklődésre.
Azóta azonban minden évben megrendezik május és június fordulóján a Szolnoki Halkolbász- és Halételfesztivált – mesélte.
Igyekeznek együtt dolgozni a gasztronómiával foglalkozó emberekkel, a szakmával, a haltenyésztőkkel, a halfeldolgozókkal, illetve a közönséggel.
pucolás, filézés, darálás, fűszerezés, gyúrás és töltés. A végén pedig az elkészült kolbászt megsütik. A fesztiválokon a közönségnek lehetősége van megkóstolni a végeredményt – tette hozzá.