Mozaik

Megválasztották az egymásra legjobban hasonlító ikreket Ikerváron

Az ikertalálkozón a legidősebb ikerpár 71 éves, a legfiatalabb 7 hónapos volt.

Tizedik alkalommal rendezték meg szombaton a Vas megyei Ikerváron az Ikervári Ikertalálkozót, melyet szüreti mulatsággal kötöttek össze, de a szeptember 30-i magyar népmese napjához kapcsolódva a mesemondás is szerepet kapott a rendezvényen.

Úgy tartják, hogy az ikreknek a külső hasonlóság mellett nagyon erős a lelki kötődésük, sőt még a rezdüléseik is azonosak, miként az is igaz, hogy számukra a magány ismeretlen fogalom. Ha az ember ikreket lát, biztosan megakad a szeme rajtuk, hát még ha 24 párt lát egyszerre. Az Ikervári Ikertalálkozón épp ennyien voltak, és méltán ragadtatták el az egész napos program látogatóit.

Az ikerpárok Győr-Moson-Sopron, Pest, Veszprém és Vas megyéből, valamint a fővárosból érkeztek. Közülük a legifjabb ikerpár a 7 hónapos Márton Bence és Márton Luca volt  Sé településről, a legidősebb pedig Barbalics Lajos és Barbalics István Sárvárról – a maguk – 71 évével.

A hagyományoknak megfelelően megválasztották a 2018-as év ikervári ikerarcait, azaz a zsűri döntése alapján azt a párt, akik a legjobban hasonlítanak egymásra. Ezt az elismerést a 8 éves Őri Jázmin és Őri Lilla kapta, akik Vépről érkeztek a találkozóra.

Fotók: Pásti József

Olvasói sztorik