Életmód

Első karácsonyukra készülnek az ötös ikrek

Fényképeikkel kívánnak mindenkinek boldog karácsonyt.

Májusban járta be a világsajtót az amerikai Kentucky államban született ötös ikrek születésének híre. A 30 éves édesanya, Briana Driskell 22 hetes terhesen került be a kórházba. A várandós hölgy a napok múlásával életveszélyes állapotba került, így a magzatokat 28 hetes korukban császármentéssel világra hozták az orvosok.

Születésükkor a babák egyike sem érte el a 3 kilós súlyt, és édesanyjuk is legyengült. Hosszú időt vett igénybe, míg mindannyian megerősödtek, ezért csak július végén hagyhatták el a kórházat. A család legnagyobb örömére ma már mindannyian jól vannak, a picik szépen és egészségesen gyarapodnak. Már arra is volt energiájuk, hogy 6 hónaposan egy fotózáson vegyenek részt, ahol újra megmutathatták magukat a világnak.

A festőművész édesapa, Jordan Driskell azt mondta, van mit tenni a kicsikkel.

Az egyik etetése után következik a második, és így tovább, majd a pelenkázással folytatjuk. Nagy öröm látni, milyen szépen fejlődnek, miként tárulkozik ki előttük a világ.

Zoey, Asher, Dakota, Gavin és Hollyn ekső karácsonyukra készülnek. A szülők a babafotózáson készült képek elküldésével kívánnak majd rokonoknak és barátoknak minden szépet és jót az ünnepekre. A fényképek hátuljára ezt írják majd:

Boldog karácsonyt kívánnak az ötös ikrek.

Via – Fotók: Ashley Sweetlilpics

Olvasói sztorik