Virágzó vidékünk

Amerikában is imádják a néptáncos nógrádi „bajuszkirályt”

Nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész országban, sőt külhonban, mi több, a világ túlsó végén is hallatlanul népszerű a Nógrád Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

A nívódíjas Szabó János vezetésével a Nógrád Néptáncegyüttes itthon és a határokon túl is sikert sikerre halmoz, hírnevet és dicsőséget hozva szűkebb hazánknak és a palóc hagyományoknak.

A néptánc oktatásának feladata nemcsak a hagyományok átadásáról és megőrzéséről szól, hanem fontos szerepet tölthet be a következő generációk boldogulásában is. Egyfajta önkéntes bázist teremt a térségben, amely aktív közösséggé kovácsolja össze a gyerekeket, ahol hasznosan töltik el az időt. Büszkén mondhatom, hogy hét éve sikerült elérnünk azt is, hogy a salgótarjáni első és második osztályos gyerekek megtapasztalhassák a tánc összetartó erejét a kötelező néptánc órákon. A kezdeményezést a szülők és a pedagógusok olyannyira támogatják, hogy szeretnék azt a 3.-4. osztályban is továbbvinni”– vallja Szabó János, a Nógrád Táncegyüttes vezetője.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A több mint negyven éves fennállással büszkélkedő, fél tucatszor kiválóra minősített csoport művészeti vezetője a kezdetektől a csapatban táncol, végigélte az összes sikert, és másfél évtizede vezeti a Madách-díjas közösséget.

Gálaműsor a Művészetek Palotájában

Különleges előadással készül a Nógrád Táncegyüttes 40. évi jubileumának megkoronázására. A társulat február 6-án a Művészetek Palotájába mutatja be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházzal és a Dobroda Zenekarral közösen megalkotott Palóc Madonnák című vendégjátékát. Az alkotók a néphagyományból merítkező asszonysorsokat, érzelmeket aktualizálják a színpadon, ahol az élet forgatagát a mindenkori nő szemszögéből mutatják be.

bajuszkiraly2

A Nógrád táncegyüttest azonban nemcsak itthon és Európa-szerte, de már Amerikában is jól ismerik. Tavaly nyáron a csoport kiválóságai a New York állambeli Fillmore városában, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség jubileumi nagytáborában léptek fel a Sík Sándor Központi Cserkészparkban, ahol az egész amerikai kontinens magyarjait megismertették a csodálatos palóc folklórvilággal.

A nógrádiak felléptek emellett New York és Washington Magyar Házaiban, és ellátogattak az egyik legnagyobb magyar központnak számító Clevelandbe is, ahol szintén felvillantották folklórkincsünket a lelkes helybelieknek. Igaz, az Erie-tó-parti nagyvárosban már régóta szeretik a mieinket, s különösen nagy becsben tartják Szabó Jánost, aki nem először járt az Ohio állambeli honfitársak között, hogy az ottaniaknak átadja hagyományainkat.

bajuszkiraly4

Tábor Matyi etalonnak tartja a nógrádi táncost

Nem véletlen, hogy a minap a népszerű Tábor Matyi, a clevelandi hagyományőrző Regös cserkészcsapat vezetője lelkesen nyilatkozott az ottani Bocskai Rádióban és az egész Észak-Amerikában megjelenő Amerikai–Kanadai Magyarság című hetilapban Szabó Jánosról, akit néptáncosként és táncpedagógusként is etalonnak tart.

Felidézte, hogy a tarjáni „bajuszkirály” 2013-ban, a Regös csoport fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett gálaműsorra nagy szakértelemmel és szeretettel készítette fel a gyerekeket, amelynek gyümölcsét a Lakewood Civic Auditorium színpadán, a hatalmas közönségsikerrel végződő műsorral aratták le.

A Nógrád táncegyüttes vezetője, Szabó János, csendes, bölcs szavaival, mérhetetlen varázserővel, minden cserkészben megnyitotta a kisajtót, amin keresztül szívük-lelkük ömlött a táncba. Mint a cserkészetnek, Janinak a célja is a jellemnevelés, de ehhez nála tánc az eszköz – lelkendezett a clevelandi művész, aki miután a Balassi Intézet ösztöndíjasaként Magyarországon tanult, 2007-től vezeti a csoportot.

Tábor Matyi nem kertelt: „A néptáncban Szabó Jánost tekintem példaképemnek, mert szellemességgel és kellő megértéssel áll hozzá a tanításhoz.”

Az idén fordul a kocka, és a nyáron a clevelandiek jönnek háromhetes körútra a Kárpát-medencébe. Kérdésünkre Szabó János elmondta, hogy szeretettel várják az amerikai barátokat, akiknek most is tartogat újdonságokat a palóc tánc- és hagyományvilágból.

A cikk szerzője külső munkatársunk, Balás Róbert.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik