Mozaik

Elkezdődött a kínai újév – Mi várható a Tűzmajom évében?

A Majom jó és rossz tulajdonságai egyesülnek a 2016-os esztendőben, amikor is bármi megtörténhet.

A  Tűzmajom éve 2016. február 8-án veszi kezdetét.

Ez meg is látszik majd az előttünk álló évben. A Majom éles eszű, intelligens, találékony állat. Jó a problémamegoldó képessége, kiválóan dolgozik csapatban, ugyanakkor közülük a legokosabbak inkább függetlenségre törekszenek.

Trükkös állatról lévén szó, nem riad vissza a taktikázástól, így aligha meglepő, ha kijelentjük, hogy 2016-ban nincs értelme az aprólékos előre tervezésnek. Mozgalmas, meglepetésekkel teli év lesz.

A Majom kedvez a kommunikációnak, a humornak, az új tervek megvalósításának, illetve a kockázatvállalásnak. Azok, akik elfojtások helyett inkább mozgósítják az energiáikat – szellemi és fizikai értelemben egyaránt –, előrelépés elé néznek.

A következő 12 hónap jó alkalom, hogy innovatívak, befogadók legyünk, elsősorban a kultúra, a történelem, a vallás, a politika és a spiritualitás területén.

A váratlan fordulatok és a hirtelen támadt világrengető ötletek ideje jön, amikor végre kiléphetünk egy kicsit a megszokott keretek közül. A magánéletünkben is legyünk merészek és nyitottak az új dolgok iránt.

Érdemes figyelmünket a stílusra, a divatra és a dinamikusságra összpontosítani.

Kezdjünk el foglalkozni a helyes táplálkozás, a testmozgás és az egészséges életmód témaköreivel. A mozgás nagyszerű módja a stressz, a feszültségek levezetésének, itt az ideje, hogy találjuk meg a hozzánk legközelebb álló mozgásformát.

Ez az év kiváló energiákkal segít abban, hogy bátrak, találékonyak legyünk, így  a siker ízére is ráérezhetünk majd.

Az üzleti életben fontos, hogy ne kapkodjuk el a dolgokat, és az idén semmiképp se érzelmi alapokon hozzunk döntést.

Idén az Univerzumot alkotó 5 őselem közül, erős tűz és fém elemű energiákkal találkozunk.

Az elemek körforgásában a tűz megolvasztja a fémet, de az esetlegesen megjelenő kihívások a fejlődést is szolgálhatják. Tűz-Fém oppozíciójának egyik lehetősége, hogy a személyes kapcsolataink rendezésével megtaláljuk a békét otthonunkban, családunkban, vagy a világban.

Nagy tudatosságra lesz szükség.

Ahhoz, hogy 2016-ban harmóniát találjunk,nekünk kell tenni érte, mert az emberek többsége nem lesz tudatos. Harciassággal, indulattal és agresszióval sokszor találkozhatunk és a mi feladatunk kell, hogy legyen ezen viselkedésminták felismerése és helyes kezelése. Lépjünk ki a mókuskerékből és simítsuk el békés megoldásokkal az ellentéteket.

Itt megnézheted, hogy milyen kínai jegyű vagy és mit tartogat számodra az idei év.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik