Virágzó vidékünk

Korlátozzák a medvehagyma szüretelését a Mecsekben

Két-három héten belül ellepi az ország legnagyobb medvehagyma-gyűjtő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett gyógynövény.

A jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert medvehagymát – melyet egyre inkább sütéshez és főzéshez is használnak – előszeretettel szüretelik az erdőben járók.

Medvehagymás pogácsa - MTI-fotó: Kálmándy Ferenc
Medvehagymás pogácsa – MTI-fotó: Kálmándy Ferenc

2009-ben törvény született arról, hogy állami erdőben – nem védett területen – mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű medvehagyma-levelet gyűjthet külön engedély nélkül, melynek mennyisége nem haladhatja meg a 2 kg/fő-t naponta.

A Mecsekerdő területén a Pécstől északra húzódó Mecsek-oldal két kiterjedt részén is tilos lesz idén a medvehagyma gyűjtése. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeinek „pihentetése” a korábbi évek intenzív gyűjtési igénybevétele miatt szükségessé vált, a tájvédelmi körzet egyéb területein viszont hatósági engedéllyel a gyűjtés továbbra is folytatható.

A társaság munkatársai szigorúan betartatják a gyűjtési szabályokat. Ha erdőjáró gyűjtővel, zacskóval a kezében találkoznak, nem mérik le a mennyiséget, ám ha valaki zsákszámra, autókat megpakolva vinné a medvehagymát, attól biztosan elkérik a gyűjtési engedélyt. Ennek hiányában elkobozzák az összeszedett termést, és indokolt esetben feljelentést tesznek – mondta a bama.hu-nak Burián Endre, a Mecsekerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője.

Fotó-MTI: Kálmándy Ferenc
Fotó-MTI: Kálmándy Ferenc

A tiltott zónákban való gyűjtés ráadásul természetkárosításnak számít, és lényegesen magasabb bírságot vonhat maga után.

Amennyiben valaki a napi 2 kg/fő mennyiségnél többet kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. Az engedélyt a Mecsekerdő Zrt. erdészeteinél lehet megvásárolni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik