Otthon készült

Kiütheti a hagyományos kotyogóst a kapszulás kávéfőző a piacról?

A frissen főzött kávé illatával kevés dolog vetekedhet, de vajon számít-e, mivel készítjük a reggeli italt?

Egyre nagyobb divat a kapszulás kávé, hiszen használata egyszerű, nem jár vele kosz, piszok, nem kell gázon matatni még félálomban korán reggel, helyette egy gombnyomással friss, illatos nedűt varázsolhatunk magunknak. Vajon jogos a kotyogós iránt rajongók azon félelme, hogy a kapszulás kávé kiszoríthatja kedvencüket a piacról?

A kotyogóssal főzött kávé élvezete már az elkészítés pillanatában elkezdődik, a kávé ledarálásával. Az igazi ínyencek ugyanis otthon őrlik a szemes kávét. A kapszulás kávéfőző mellett a gyorsasága szólhat, ugyanakkor számtalan kérdést vet fel a használata.

Kotyogós történelem

Luigi di Ponti alkotta meg először a kis nyölcszögletű fém kávéfőzőt 1933-ban az Alfonso Bialetti néven működő vállalatnak, a kávéházi fogyasztás otthoni, megfizethető alternatívájaként. A kotyogó három üreges szintből áll, az alsóba töltjük a vizet, lehetőleg forrót, de legalább meleget, a középső tartóba tesszük az őrölt kávét, de ne tömjük meg, a harmadik üreges szintre pedig a hő hatására kifolyik a kész kávé.

A kotyogós műfaj egyébként akkor virágzott fel, amikor az 1929-es nagy gazdasági világválság után az embereknek szerényebbek lettek az anyagi lehetőségeik, és kevesebben engedhették meg maguknak, hogy eljárjanak kávézni az olasz bárokba.

Az otthoni tűzhelyen elkészíthető kávé olcsó alternatívát jelentett a kávézók gépi kávéjával szemben.

A dizájn aztán az évek során olyan ikonikussá vált, hogy helyt kapott a New York-i MoMában és a London Science Múzeumban is. További érdekesség, hogy amikor a szerkezet feltalálója meghalt 2016-ban, hamvait egy nagyobb kotyogósban helyezték el. Remélhetőleg senki nem főzte le kávénak…

Fotó: pixabay.com

Az eszpresszó-készítés aranyszabályai

25 másodperc alatt, 9 bar nyomáson, 6,5 +/- 0,5 gramm olasz pörkölésű őrleményből mely megfelelő finomságúra van őrölve, tömörítés után 92°C +/- 2°C fokos víz átfolyatásával 25 ml eszpresszót nyerjünk!
A 25 ml mennyiségre érdeme lenne odafigyelni, mert nálunk a kávéházakban inkább a dupláját adják. Az eszpresszó a legösszetettebb kávéital: egyszerre oldat, emulzió és hab. Állagában szűrt, de nem áttetsző, olajosan sűrű, de nem zaccos. Lefőzés után azonnal fogyasztandó.

A Bialetti márka idővel eggyé vált a kotyogós fogalmával, de nem valószínű, hogy a cég esetleges megszűnése a kávéfőző végét is jelentené. Előfordulhat, hogy eltűnik a Bialetti márka, de az ikonikus nyolcszög valószínűleg az egyszerű, hatékony kialakítása miatt továbbra is érvényesül majd.

A videó tökéletesen szemlélteti a kotyogós kávéfőző működési elvét.

Kapszulás kávéfőző gépek

A kapszulás kávéfőző gépek divatja miatt nehéz idők járnak a kotyogós kávéfőzők gyártóira. Az olasz Bialetti-csoport, az eredeti kotyogós atyja adósságot halmozott fel 2018-ra, és komoly kérdések merültek fel az üzlet további fenntarthatóságával kapcsolatban.

Az IRI piackutató cég felmérése szerint 2018-ban 5,1 százalékkal alacsonyabb volt a kotyogós kávéfőzők értékesítése, mint az azt megelőző évben, miközben a kapszulás kávé értékesítése 16,8 százalékkal nőtt. Még Olaszországban is ez a helyzet, ahol a háztartások 70 százalékában van kotyogós kávéfőző

– mondta Francesca Arcuri, a Filicori Zecchini olasz kávéforgalmazó cég kommunikációs igazgatója.

Ugyanakkor a kapszulás gépek használata kapcsán is felmerül egy-két nyugtalanító kérdés.

A kapszulás kávék egyszerűek és szépek: általában nagyon vonzó dizájnnal érkeznek a kávéfőzőik, és nem kell kávéadagolással bíbelődnünk, egyszerűen beléjük illesztjük a kávékapszulát, és már kész is a finom specialitás.

Fotó: pixabay.com

Ezért ne használjuk

Az Egyesült Államokban 2015-ben a kávéfogyasztók 27%-a kapszulás kávét használt. Négy évvel előtte, 2011-ben még csak 7% volt ez az arány. Az ok valószínűleg a kávéfőzők árának csökkenése, valamint az, hogy kapszulás kávét készíteni a világ legegyszerűbb dolga: csak beletesszük a kapszulát a kávéfőzőbe, megnyomjuk a gombot, és már készül is a finom fekete.

Környezetvédelmi szempontból azonban ezek a kapszulák kifejezetten károsak, ugyanis a legtöbbjük műanyagból és fémből készül, amelyek egyike sem bomlik le a természetben hosszú száz éveken keresztül, ráadásul a gyártásuk is extrém környezetszennyező. 

A legnagyobb vállalatok egyelőre nem foglalkoznak a problémával, sem a Nespresso, sem a Keruig hagyományos kapszulái nem újrahasznosíthatók.

A kapszulák ugyanis egyedül úgy lennének újrahasznosíthatók, hogy külön választjuk őket összetevőik szerint, csakhogy általában időmegtakarítás céljából vásároljuk az ilyen termékeket, így valószínűleg senki nem fog leülni otthon a konyhában, és különválogatni a kapszula tetejét az aljától. Ráadásul ezeket a kapszulákat nagyon ellenállóvá tervezik (nem véletlenül, hiszen forró víznek kell átmennie rajtuk), így a hagyományos újrahasznosítás során nem lehet őket felhasználni.

Igaz, újabban elkezdtek újratölthető kapszulákat is gyártani a cégek, de kérdéses, hogy ez mennyire népszerű azok körében, akik a kapszulás kávéfőzővel éppen hogy időt és macerát spórolnának.

Amellett, hogy ezen kávéfőzők és a kapszulák ára is elég borsos, nem is kompatibilisek többnyire csak a saját gyártásúak egymással, kísérletezni meg végképp nem jó otthon ezt illetően, hisz a szervízben elveszhet a garanciális javítás, a nem megfelelő használatra hivatkozva.

Felröppent korábban az a hír is, hogy extrém rákkeltő hatása van a kapszulából készített kávénak a technológia miatt. Ugyanis a légmentesen lezárt kapszulák megakadályozzák, hogy a rákkeltő, amúgy illékony furán, a kávéfőzés mellékterméke, elpárologjon.

A magasabb koncentráció oka, hogy a légmentesen lezárt kapszulák megakadályozzák az amúgy illékony furán elpárolgását, míg a csepegtetős gépek nagynyomású forró vízzel készítik el a kávét, amelynek következtében az anyag nem kerül bele az italba

– magyarázta Javier Santos, egyetemi analitikus kémia professzor.

Minél hosszabb ideig van a szabad levegőn a kávé, akár bögrében, vagy korsóban, annál nagyobb mennyiségben tud távozni belőle az anyag – idézte a szakembert a Science Daily tudományos hírportál.

Hamburgban döntött az önkormányzat

A hamburgi helyhatóság 2016-ban kitiltotta a kapszulás kávékat a közintézményekből, hiszen a rengeteg eldobott kapszula mérhetetlen mennyiségű szemetet termel. Természetesen nem szólhatnak bele, ki milyen kávéfőzőt vásárol, és milyen mértékben óvja a környezetet otthon, de döntésükkel felhívták a közvélemény figyelmét egy komoly problémára. Óvatos becslések szerint csak 2012-ig 28 milliárd kapszulát használtunk el. Ez a szám felfoghatatlanul nagy.

Tehát ha összevetjük a pro és kontra érveket, megállapíthatjuk, hogy még mindig jobban járunk, ha maradunk a hagyományos kotyogós kávéfőzésnél, amelynél az igazi ínyencek szerint egyébként sem létezik finomabb a világon.

Cikkünk megjelenése után a Nespresso az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünhöz

A Nespresso kapszulák alapanyaga az alumínium, amely egy végtelen alkalommal újrahasznosítható alapanyag, emellett tökéletesen alkalmas arra, hogy egészen a kávéfőzés pillanatáig megőrizze a kávéőrlemények frissességét és kiváló minőségét. 25 éve elkötelezetten kutatjuk az újrahasznosítás különböző formáit és lehetőségeit, hogy vásárlóinkat a legegyszerűbb és legkényelmesebb módon segíthessük az újrahasznosításban. A Nespresso évek óta a világ számos országában (jelenleg 44 országban) saját újrahasznosítási rendszert működtet. Magyarországon 2012 óta működik újrahasznosító rendszerünk. A gyűjtőpontok száma a Nespresso Boutique-ok számának növekedésével együtt nő. A budapesti és vidéki helyszíneken kívül vásárlóink a futárszolgálatunk segítségével is visszaküldhetik hozzánk a használt kapszuláikat az ország bármely pontjáról. A használt kapszulákat hazánkban hasznosítjuk újra, egy kifejezetten újrahasznosításra specializálódott partnerünk vidéki telephelyén. Az újrahasznosítás az alumínium és a kávézacc szétválasztásával kezdődik. A folyamat során az alumíniumot és a kávézaccot egymástól elkülönítve, különböző módszerekkel hasznosítják újra. Az alumínium számos alumíniumból készült termék alapanyagaként (például: autóalkatrészek, biciklik, számítógépek, konzervdobozok), míg a kávézaccot komposztálás során hasznosítják. Az érdeklődők az újrahasznosítás folyamatáról a Nespresso oldalán is tájékozódhatnak. www.nespresso.com/hu/hu/kapszula-ujrahasznositas

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt kép: pixabay.com

Így lehet kotyogóssal isteni kávét főzni
Ha betartjuk az alábbi íratlan szabályokat, akkor akár már 1 perc 40 másodperc után kijön a kávé.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik