Ez valójában egy pszichológiai jelenség, amit úgy hívnak, hogy pareidolia.
Ez egy olyan illuzórikus érzet, amely során bizonytalan és véletlenszerű ingereket – többnyire hangokat vagy képeket – konkrétnak és tisztán kivehetőnek érzünk.
Az ismertebb példák közé tartozik, amikor a felhőkben látni véljük az állatok alakját vagy éppen arcokat látunk ott is ahol nincs.
A pareidolia tudományos magyarázatát sokan kutatták, és több elmélet is született. Az egyik Carl Sagan nevéhez fűződik, szerinte ez a jelenség csupán “túlélési technika”, hiszen már csecsemőkortól kezdve arcokat fürkészve próbálunk megkülönböztetni embereket. Szerinte az evolúció során alakult ki az a képesség, hogy tortillákban, felhőkben, süteményekben és sok máshol emberi fejeket látunk. Kezdetben a még nem tökéletes újszülöttkori látás, később pedig például a nagy távolság miatt kevés adatból kell összeraknunk az arcot, így előfordulhat, hogy akár a fény-árnyék hatások is arcot formáznak számunkra.
Klinikai körülmények között a pszichológusok felhasználhatják a pareidoliát annak érdekében, hogy a páciens személyiségét feltérképezzék, mint például a Rorschach tintafolt-tesztben. Sagannek tehát igaza van abban, hogy ez az arcfelismerő mechanizmus létezik.
Nézzünk néhány példát erre a jelenségre.
