Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest.
Az eset a németországi Brombach-tóban történt, a szakértők szerint az ember elleni ritka harapásos támadások rendszerint azzal függenek össze, hogy az állatok a fészkeiket védelmezik.
A területen1944. őszén-telén folytak a harcok a szovjet és a román hadsereg egységei és a védekező német és magyar hadtest között több hétig, ennek az időszaknak a nyomai kerülnek még ma is a felszínre.
A madárinfluenza szinte minden évben megjelenik hazánkban, és akár emberre is átterjedhet. Utánajártunk, mi okozhatja a fertőzést, hogyan előzhető meg és van-e esély rá, hogy egyszer eltűnik a bolygóról.