November 3-án folytatódott az év elején elkezdett ökológiai szelektív busahalászat a Szarvasi-Békésszentandrási Holt-Körösön, azaz a Kákafoki-holtágon, írta a Pecaverzum.
A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) által végzett tevékenység célja a holtág őshonos halállományának életterét és táplálékbázisát veszélyeztető, inváziós idegenhonos jogszabályi kategóriába sorolt busaállomány lehalászása.
A munkák a „HAKI” hídtól Szarvas irányába a víziszínházig tartanak, majd folyamatában a holtág végéig.
Az első híradás szerint november 6-án, 3275 kiló volt a zsákmány, míg a KHESZ legfrissebb tájékoztatása alapján november 12-én újabb 2600 kilótól szabadították meg a Kákafoki-holtágat, így már összesen 5875 kiló a lehalászott mennyiség.
Eleget téve a kéréseknek, a lehalászott busákból előre meghirdetett időpontban a helyszínen vásárlási lehetőséget biztosítanak, az időpontokat előre meghirdetik
– tájékoztatott közösségi oldalán a szövetség.
Néhány hónapja rekordközeli busát fogtak a Tisza-tóból, mely 75 kilót nyomott, a Ráckevei-Dunán pedig gigaharcsa helyett óriás busát fogott egy horgász. A Balatonon levideózták, ahogy a busa hátán utazik egy sirály, és falatozik is a halból.

