Életmód

Huszonöt éves a csabai kolbászkirály

A konyhában is otthonosan mozog az ifjú győztes, aki főzőversenyeket nyert korábban.

A szakmai zsűri döntése alapján a békéscsabai Szaszák Gergő nyerte az idei Csabai Kolbászfesztiválon a nemzetközi szárazkolbászversenyt, így egy évig ő a kolbászkirály – írta a beol.hu.

A 25 éves fiatalember az eredményhirdetésről lemaradt, mert éppen a vevőivel volt elfoglalva. Húga és barátnője viszont ott voltak a ceremónián. Ők vették át a díjat és rohantak is nyomban a győzteshez. Hogy nyert, azt sebtiben megérezték a forgalmon: a kistermelők sátrában a Szaszák-féle házikolbászért sorba álltak az emberek.

Kolbászuk készítésének nincs titka, a király elmondta a fortélyokat.

A tanyánkon tartott sertéseket saját takarmánnyal etetem. Két mázsánál nagyobb súlyú állatokat dolgozok fel, és semmilyen húsrészt nem spórolok ki a kolbászból. – A pirospaprikát, a köményt és a fokhagymát Békés megyei termelőktől szerzem be, a bél minőségére is odafigyelek. Magam füstölök, vigyázok arra, nehogy túlfüstöljem a kolbászt. Lényeges az érlelés és a tárolás, erre a vályogkamránk ideális. Napi rendszerességgel ellenőrzöm a kolbászokat, mindegyik szálról tudom, mikor, melyik hízóból készült.

Az ifjú kolbászkirály a korábbi években a sütés-főzés területén is remekelt. A főzőversenyeken való részvétel az egyik hobbija. Nyert már díjat kakas-, lecsó- és csülökfesztiválon, frisskolbász-készítő versenyről is van több aranyérme.

Egyszer Benke Laci bácsi adta át a díjat, és odasúgta nekem: gyerekem, vésd az agyadba, bárki bármivel jön elő, a csabai kolbászt nem lehet elpancsolni, nem rakunk bele az aktuális divat szerinti fűszereket, adalékanyagokat! Ehhez tartom is magam.

Gergő tagja a Csabai Kolbászklubnak. Több korábbi kolbászkirály azzal riogatta, ha egyszer majd nyer a fesztiválon, készítheti a kolbászt éjjel-nappal. Úgy tűnik, nem tévedtek. A győztesnek bizonyítania kell.

Olvasói sztorik