Úgy jó a gyógynövény, ahogy Isten adta

Gyógynövények mindenütt vannak, és kiváltképp szeretik azokat a helyeket, ahová ember még nem tette be a lábát.
Kapcsolódó cikkek

A gyógynövényekről ismereteket gyűjteni mindig időszerű, felhasználásuk pedig egészségünk megőrzésében is szerepet játszhat. Macalik Ernő csíkkarcfalvi biológus gyegyócsomafalvi látogatásán erről és a Kárpát-medence növényeiről tartott előadást – tudósított a kronika.ro.

Gyógynövények mindenütt vannak, és nagyon szeretik azokat a helyeket, amelyeket az ember felforgat, felbolygat, de a parlagon hagyott területeket is, ahová az ember nem tette be a lábát. A parlagon hagyott terület fájdalmas látvány egy agronómusnak, a gyógynövénygyűjtőnek viszont a legjobb terep – mutatott rá Macalik Ernő.

Fotó: Wikimedia Commons

A gyógynövény-szakértő fontosnak tartja a gyűjtés és a tárolás „technikáját”. Tapasztalatai szerint a gyökereket kora tavasszal vagy késő ősszel, a növényt virágzáskor, a termést és a magokat érés után, a kérget tavasszal kell gyűjteni. , mielőtt még kizöldülne a fa. Jellemzően árnyékban kell szárítani a gyógynövényeket, majd az aprítás vagy morzsolás után szárazon tartani azokat.

Egyetlen növényben több száz anyag található, ezek közül néhány tíz hatóanyag, ami befolyásolja az emberi szervezetet.

A szintetikus gyógyszerekben egy hatóanyag van, például egy epegörcsoldó gyógyszer egy hatóanyaggal célzottan az epére hat. Ez így van jól, de a gyógynövénykészítmény nem célzottan lő, hanem inkább simogatja a szervezetet, hogy „álljon vissza az egészséges állapot – fejtette ki a szakértő.

A gyógynövényekből készült teák kiváló hatásúak

Nem mellékes, hogy a teafogyasztás – ha megfelelő összetételben és mennyiségben fogyasztjuk – lelkileg is segítheti a gyógyulást. A gyógynövény ugyanis úgy jó, ahogy Isten adta! Amikor azonban gyógyszert kell szedni, akkor nincs választás, azt az orvosi előírásnak megfelelően szedni kell.

Fotó: Wikimedia Commons

Mi, mire jó?

Néhány javaslat a szakértő által elmondottakból. A cickafark általános gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő; a gyomorgyulladásra orbáncfűtea az igazi, a húgyúti fertőzésre a vörös áfonya leveléből készített tea kiváló, a zsúrló vesetisztító, a bodza vizelethajtó és izzasztó, a gyümölcsfáról szedett fagyöngy vérnyomáscsökkentő, a pitypang gyökere és levele pedig májvédő hatású.