Életmód

Íjászkodó őseinktől Szent Istvánig: csuhéba álmodott régi, magyar világ

Korábban a témában:

A Nógrád megyei Litkén élő Kanyó Alfonzné már fiatalon megpróbálkozott a virágkötészettel, horgolt, varrt, majd amikor 2008-ban elveszítette állását a csuhéfonás ihlette meg. Egy fővárosi ajándékbolt kirakatában pillantott meg egy csuhéból készült lovas figurát, s akkor úgy döntött, hazatérve megpróbál ő is olyat készíteni. Ez kiválóan sikerült: az produktumot látva ismerősei megkérték, nekik is készítsen hasonlót.

Kanyó Alfonzé, Nóra asszony ekkor elkezdett álmodni. Nem fényűző sikerekről, hanem arról, milyen alakokat, élethelyzeteket, emberformákat, ünnepekhez kapcsolódó szimbólumokat formálhatna meg kukoricacsuhéból.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Aztán belekezdett. A termékskála mára szélesre terebélyesedett, melynek egy részéből a paraszti világot bemutató csuhébabák köszönnek ránk. Találunk köztük nagymosást végző, köpülő, gerebenező, fonó, rőzsehordó, gyúrást, tésztanyújtást végző parasztasszonyt, mulatozást, gazdaembert juhászkutyával és bottal. Gyönyörű életképeket is alkotott Nóra asszony, köztük a betlehemi jászollal, paraszt lagzival, húsvéti locsolkodással, Szent István alakjával, húsvéti locsolkodással, kalapos úri kisasszonnyal, íjászkodó magyar ősökkel és a kürcsi őskalács műhellyel, amelyet egy berlini nemzetközi kiállításon is bemutattak.

Gyakorlatilag mindent megformálok, amit eltervezek, vagy amit megrendelnek – említi a csuhéfonó. – Egyforma alig van munkáim között, elsősorban az egyediségre törekszem. Minden elkészült darab alapja a kukoricacsuhé, ám a díszítéshez raffia, fa, cirokszár, makk, dióhéj, fenyőkéreg szükséges, és dolgozom gyékénnyel is. A makkból kalapot készítek a megformált figurának, a fenyőkéreg pedig jó alapanyag például egy miniatűr hegedű kivágásához.

Kanyó Alfonzné ma már ismert alkotója a hazai kézműves társadalomnak. Rendszeres résztvevője országos kiállításoknak, de munkáit több külföldi vásáron is bemutathatta a közönségnek. Sikeres pályázatával három alkalommal érdemelte ki a Kézműves Magyar Remek elismerést, manapság pedig a népművészet mestere cím megszerzésére koncentrál.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A kézműves egyik legelhivatottabb támogatója és segítője volt a 2015 nyarán Litkén átadott Margaréta Alkotó- és Tájháznak. Az abban látható gyűjtemény egy maroknyi csapat szorgos gyűjtőmunkájának  eredménye.  A néprajzi kiállítás többek között betekintést  nyújt a kenderfeldolgozás kellékeibe a gerebentől a szövőszékig. A textiles gyűjteményben láthatóak a palóc viselet egyes darabjai, szőttesek, valamint spanglis cipő. Az épületben megtekinthető a helyrajzi és csuhé kiállítás is.

Mivel mára csak könyvekből vagy idős emberek elmondásából tudunk némi betekintést kapni a múlt varázslatos világába, amikor szüleink, nagyszüleink a természet adta lehetőségeket kihasználva, rendkívül kreatív módon készítettek használati tárgyakat és gyerekjátékokat, ezért mi, kézművesek törekszünk ezt a hagyományt ismét feleleveníteni és az érdeklődőkkel megosztani. Rohanó világunkban fontosnak tartom hagyományaink ápolását és továbbadását, mert egy ország továbbélése csak tárgyi- és szellemi kultúrájának megőrzésével lehetséges – mondja el küldetésének, szakmai elhivatottságának lényegét.

Kanyó Alfonzné valóban mesterien hajtogatja, formázza és csomózza a kukoricacső erős rostú leveleit. Szívesen teszi, mert szereti a csuhét, hiszen az nedves állapotában jól formálható, az élettelen anyag élővé varázsolható. Nóra asszony vallja: aki ezt a tevékenységet végzi, az tudja, milyen nyugalmat, békességet nyújt az ember számára.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.