Életmód

Igyunk parlagfű-teát és fontoljuk meg Gyuri bácsi 10 tanácsát

Miközben a parlagfűről évtizedek óta folyik a vita, a bükki füvesember jó szívvel javasolja a növényből készült tea fogyasztását.

Gyuri bácsi minapi szombathelyi előadásán végigállt két órát, és ez önmagában szép teljesítmény 87 évesen – írja a nyugat.hu.

A gyógynövényes szaktekintély élete ma már nyitott könyv az érdeklődők számára, de természetesen ezúttal is elmesélte hallgatóságának a gyógynövényekhez fűződő viszonyának eredetét, és azt is, milyen súlyos betegséget küzdött le szervezete a maga készítette tinktúrákkal és teákkal.

Gyuri bácsi mintegy 150 féle gyógynövényt ismer és használ, közülük a diófalevelet nagy kincsnek tartja. A diófalevél szinte minden készítményében megtalálható.

A bükki füvesember néhány téma mentén elmondta legfontosabb tanácsait, melyet a lap tudósításának alapján tíz pontban foglalhatunk össze.

  • Rágjunk rendesen, és nem hízunk el.
  • Izzadjunk naponta legalább 10 percet.
  • A rák ellenszere a lúgosítás.
  • Óvakodjanak a cukortól.
  • A magas vérnyomás sem csak gyógyszerrel csökkenthető.
  • Mellrák ellen fogyasszunk sok szilvalekvárt ősi székely recept szerint.
  • Nem mindegy hol és mikor gyűjtjük a gyógynövényt.
  • Sokan nem tudják, hogy a diófalevelet akkor érdemes gyűjteni, amikor már megszabadult a barkájától és kibújtak az új levelek. Csalánlevelet pedig akkor kell szedni, amikor tavasszal elkezdi az első bimbót hozni.
  • A babavárás felelősségteljes időszak, ügyeljünk rá, milyen gyógynövényeket fogyasztunk.
  • Igyunk parlagfű-teát.

Miközben a parlagfű irtás „nemzeti ügy”, szinte hihetetlen, hogy ez az egyik leghasznosabb gyógynövényünk.

Nagy mennyiségben található benne B37 vitamin, és a kevésbé ismert P2 vitamin. Ásványi anyagokban gazdag, sok vasat, rezet és káliumot tartalmaz, ezen kívül enzimeket és nyomelemeket. Gyógyítja az emésztési problémákat, a rákot, sejtvédő hatású – mondta a bükki füvesember.

Gyuri bácsi az orvosi kontroll szükségét is hangsúlyozta, főképpen megelőzés szintjén. Kétséget kizáróan hihetünk neki. És ne felejtsük el az egészség megelőzéséről vallott gondolatait se.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik