Hármas ikreket hozott a Jézuska Miskolcra

A fiatal pár az élet legnagyobb áldását, gyermeket kapott karácsonyi ajándékba, ráadásul rögtön hármat.
Kapcsolódó cikkek

Vojsánszki Éva és Beke Sándor 2009-től házasok. Három éve úgy gondolták, elérkezett az ideje a gyermekvállalásnak, de a terhesség csak nem akart „összejönni”. Maradt a lombikbébi-program, melynek keretében mindhárom beültetett petesejt megtapadt – írta a boon.hu.

Átlagosan minden tízezer terhességre jut egy hármas ikerterhesség, de a lombikprogram óta ez egy kicsit gyakrabban fordul elő. A borsodi megyeszékhely kórházának szülészetén az eddigi statisztikák szerint 2600-ra esik egy hármas ikerszülés.

A házaspár a hatodik-hetedik héten már tudta, hogy hármas ikreik lesznek. December elsején császármetszéssel, a terhesség 33. hetében világra jöttek a csöppségek. Addig csak A, B és C magzatként jelölték őket az orvosok, megszületésük után azonban megkapták becsületes nevüket. Lőrinc, Katalin és Liliána köszönik, jól vannak.

A koraszülött ikrek egyelőre a miskolci megyei kórházban a gondoskodó orvosok és nővérek felügyelete alatt töltik napjaikat. Ahhoz, hogy hazavihessék őket, el kell érniük a 2000 grammot, így a karácsonykor még nem lesznek otthon.

A hetvenöt négyzetméteres társasházi lakásban élő szülők addig véglegesen berendezhetik a gyerekszobát, hogy a picik érkezésekor minden a helyén legyen.

Sajnos, az ünnepeket nem tölthetjük együtt, de azért máris nagyon más lesz ez a karácsony háromgyerekes szülőkként, mint a tavalyi, amikor csak sóvárogtunk egyetlen gyermek után – mondták a szülők.

Kedves Éva, Sándor, Lőrinc, Katalin és Liliána: jó egészséget, boldog karácsonyt kívánunk!

KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ.