Életmód

Kalózokkal nézhet farkasszemet a Földet körbehajózó magyar vitorlás

A sióagárdi villamosmérnök hét évig építette a vitorlást, hogy feleségével együtt megvalósíthassa élete nagy álmát: saját építésű hajóval kerülje meg a Földet. 2014. november 11-én a las palmasi marinából futottak ki a tengerre: az útra magukkal vitték öt éves, Dani nevű gyermeküket is. Dóra lányuk – a hajó névadója – később csatlakozott az expedícióhoz.

Családi kalandozás a Csendes-óceánon

Azóta a sióagárdi négyes maga mögött hagyta a Panama-csatornát, kijutott a Csendes-óceánra, kikötött a Galápagos-szigeteken, majd bekalandozta Polinézia és Melanézia déli részét. Fidzsi szigetén Erika, Dóra és Dani repülőre ült, és hazautazott. Attila egyedül vágott neki az út következő szakaszának – írta a teol.hu.

Fotó: dorahajo.wordpress.com
Fotó: dorahajo.wordpress.com

Horváth Attila Új-Kaledónia érintése után Új-Zélandon horgonyzott le. Hajóját a trópusi ciklon szezonjának idejére ott hagyta, és hazarepült. Tervei szerint az utat márciusban folytatja.

Élhet az ember bárhol a világban, hazája csak egy van

A hajósnak a vízi kalandok mellett más emlékezetes élményekben is volt része. Ezek közül a legmélyebb nyomot Új-Kaledónia fővárosában, Nouméában, az ott élő kis magyar közösséggel való találkozás jelentette számára.

Fotó: dorahajo.wordpress.com
Fotó: dorahajo.wordpress.com

Mindegyikük élettörténete egy tanulságos történet, egy sajátos magyar sors. Ragaszkodásuk a hazához megindító élmény. Sokkoló volt a felismerés, hogy bár élhetünk idegen országban, akár otthonunk is lehet egy másik ország, de hazánk csak egy lehet. Ehhez nekem a fél világon át kellett utaznom, hogy ne csak mástól halljam, hanem a saját élményből megtapasztaljam – emlékezett Attila.

Mostani hazatérése után Sióagárdon nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták a helyiek a hajóst. Akadnak, akik az utca másik oldaláról átkiabálva üdvözlik, mások pedig mintha szellemet látnának benne. Ő pedig szívesen mesél, mert végtelen a sora az élményeknek, tapasztalatoknak.

Fotó: dorahajo.wordpress.com
Fotó: dorahajo.wordpress.com

Embert próbáló útvonal következik

Horváth Attila márciusban visszarepül Új-Zélandra, és egyedül folytatja útját. A magányos hajózás nem lesz ismeretlen, hiszen Fidzsitől Új-Kaledónián át Új-Zélandig már volt alkalma belekóstolni az egykezes vitorlázásba. Ráadásul olyan útvonal következik, ami embert próbáló és kemény döntések elé állíthatja őt.

Fotó: dorahajo.wordpress.com
Fotó: dorahajo.wordpress.com

A Korall-tengeren sekély vízzel, kiszámíthatatlan áramlatok ellenében kell manőverezni heteken át. Ha a rövidebb Vörös-tengeri útvonal mellett döntök, át kell hajózni a két legismertebb kalózveszélyes zónán, a Malakka-szoroson, majd jemeni és szomáli partok mentén. A Vörös-tengeren sűrű teherhajó forgalommal, zátonyokkal és erős szembeszéllel kell számolnom. Ha nem lesz vállalható ez az útvonal, akkor meg kell kerülnöm az egész afrikai kontinenst – mondta a várható nehézségekről a hajós.

Márciustól számítva egy év alatt szeretné teljesíteni küldetését. Ahogy vallja: hajózni kell, mert még mindig ez a legjobb módja a világ megismerésének.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik