Életmód

Indiában teker a Földet megkerülő két magyar bringás

Tavaly júniusban indult 2 évesre tervezett, Földet megkerülő kerékpáros útjára az egri Szabó Ádám és társa, a Tata melletti Bajból származó Illés Adorján. Kalandozásaikról blogjukban és Facebook-oldalukon rendszeresen írnak. Innen tudjuk, hogy a napokban túljutottak a tízezredik kilométeren, és Indiában tekernek, ahonnan majd Nepál felé veszik az irányt.

Kik ők?

Ádám hivatását tekintve videóvágó és operatőr, valamint kezdő szárnybontogató az írói pályán. Filozófiai és pszichológiai témákban otthon érzi magát. Adorján telekommunikációban utazott évekig, de szakítva a multi világával fotózásba, táncoktatásba, a sikeres és vidám életre való ösztönzésbe kezdett.

Fotó: Facebook/Children of the Sun
Fotó: Facebook/Children of the Sun

A két „krisztusi korú” fiatalember mintegy 50 ezer kilométeres útja több egy szimpla sportteljesítménynél. Küldetésük maga a kapcsolódás. Kapcsolódás önmagukhoz, az emberekhez és a természethez.

Indiában ültették el a kilencedik fát

„Vállalkozásuk” különlegessége, hogy a meglátogatott országokban elültetnek egy-egy fát – összesen negyvenet terveznek -, ezzel is hangsúlyozva, hogy a fenntarthatóság mindennél fontosabb, és ez különösen igaz Földünk jelenlegi helyzetére. Legutóbb Bangaloreban, India legnagyobb botanikus kertjében már kilencedik fájukat ültették el.

Fotó: Facebook/Children of the Sun
Fotó: Facebook/Children of the Sun

Külön hangsúlyt szeretnénk fektetni a mai, fiatal generáció figyelmének felkeltésére: az egymásra való odafigyelésre és a cyber helyett a való világ megélésére; az okostelefonok hatásának veszélyeire – ha nem okosan használják azokat. Szeretnénk, hogy a kijelzők helyett egymás szemébe nézzenek az emberek, személyesen osszák meg egymással gondolataikat, segítsék megtalálni és elérni céljaikat – fogalmaznak blogoldalukon.

egerbiciklipakisztán

Ádám és Adorján tisztában vannak azzal, hogy a világot nem lehet megváltani, ám azt is tudják, hogy önmaguk megváltása csakis saját magukon múlik. Ezért kerekeznek tovább, és terveik szerint 2017. szeptember 25-én érkeznek vissza Magyarországra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik