Életmód

Segít és összefogásra ösztönöz az Élelmiszerlavina program

Ötvenkét település 100 hektárnyi földterületén vetették el ezekben a hetekben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában nyert - összesen több millió forint értékű - zöldség vetőmagokat.

Az önkormányzati és civil szektorból érkező résztvevők az őszig tartó munkába hátrányos helyzetű embereket, nagycsaládokat, több helyen fogyatékkal élőket vonnak be, a megtermelt élelmiszernövényeket nekik és a térségükben élő nehéz sorsú embereknek adják.

Ebben az évben tizenöt – számos többszörösen hátrányos helyzetű – megye 52 településén indult el a közösségi munka az Élelmiszerlavina keretében

Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója elmondta azt is, hogy a vállalat által felajánlott több millió forint értékű zöldség – egyebek mellett káposzta, zöldborsó, burgonya, hagyma, paradicsom, paprika, cukkini – vetőmagokat összesen száz hektáron vetették el és gondozzák majd hónapokon át nehéz sorsú emberek bevonásával a kedvezményezettek. Az Élelmiszerlavina így „hal helyett hálót” ad: egyrészt összefogásra ösztönzi a közösségeket, másrészt parlagon heverő területeken kezdenek el újra kiskerti termesztést folytatni.

elelmiszerlavina-project-5

A résztvevők is megtanulják és sok esetben otthonukban is újrakezdik a kertészkedést, amely nagyon fontos lépése a vidék felzárkóztatásának. Erre a társadalmi célú program története során egyre több pozitív példát látni.

Harmadik alkalommal vesz részt az Élelmiszerlavina programban a baranyai Magyarszék. Mint Kárpáti Jenő, a település polgármestere elmondta: helyi civil szervezetekkel közösen indított program résztvevői hasznosan, kertészeti munkával töltik idejüket, a megtermelt élelmiszernövények pedig nagy segítséget jelentenek a rászoruló embereknek. A csaknem egyhektáros területükre idén burgonyát, hagymát, cukkinit, paradicsomot, karfiolt, vöröskáposztát vetettek. A terményekből elsősorban a mélyszegénységben élők és a nagycsaládosok kapnak majd, nekik van a legnagyobb szükségük segítségre, tette hozzá a polgármester.

Fotó: élelmiszerlavina.hu
Fotó: élelmiszerlavina.hu

A Mikóházi Ízőrzők Egyesülete burgonyát, paprikát, kelkáposztát és csemegekukoricát kapott. A vetőmagok nagy részét már el is vetették. Az 556 lelkes borsodi településen működő civil szervezet a terményekből nehéz helyzetű embereket és nagycsaládokat támogat majd. Mint Novák Noémi koordinátor elmondta: különösen a gyerekek számára nagyon fontos, hogy egészséges zöldségeket fogyaszthassanak, ezért az adományokon kívül megismertetik a családokat a zöldségfélékből előállított ételek elkészítésével is. A gyermekek iskolaszünetben a földet művelő önkénteseknek segítenek, így már fiatal korban élményeket szerezhetnek a mezőgazdaságról.

Fotó: web.kosd
Fotó: web.kosd

A Tudat Mezsgyéjén Alapítvány a Zala Megyei Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete és Otthona együttműködésével ötödször pályázott sikeresen vetőmagokra. A földterületük művelését szakember irányításával önkéntesek végzik, a munkákba bekapcsolódnak az otthonok fogyatékkal élő lakói is, akikre évről-évre egyre több feladatot lehet bízni.

Az Élelmiszerlavina 2008 és 2015 között már 120 ezer emberen segített

A mezőgazdasági munkákba a településeken több tízezer embert vontak be a pályázók, mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke. A program az elmúlt években ismert és elismert társadalmi célú kezdeményezéssé vált, amelynek hatására – példaként maguk elé állítva a kezdeményezést – több település kezdett saját erőből kertészeti gazdálkodásba.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik