Életmód

Ma véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

Táborozások sokasága kínálja az aktív kikapcsolódás lehetőségét.

Ma véget ér mintegy 1,2 millió általános és középiskolás diák számára a 2015/2016-os tanév, és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció.

A diákok az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak a szünidő hasznos eltöltéséhez. A taborfigyelo.hu-n közel száz tábor várja az érdeklődőket, közte természet- és környezetvédő, bábos, rajzfilmes, lovas, vizitábor, indiántábor, vagy idegennyelvi, divattábor – írja az MTI.

Fotó: MTI - Rosta Tibor
Fotó: MTI – Rosta Tibor

Újdonság a multitábor

Idén először igazán népszerűek a missziókat végrehajtó katonai táborok – olvasható az oldalon, ahol Tóth Béla, a gyermektáborokat összehasonlító portál vezetője azt írta: a táborpiac tíz százalékkal bővült tavalyhoz képest. Újdonság az idén a multitáborok megjelenése. Ezek olyan vakációs lehetőségek, amelyek több tábortémát ötvöznek, hogy még színesebbé tegyék a hetet.

169 ezer forintért is kínálnak elfoglaltságot

A táborok árait tekintve óriási szórás tapasztalható: míg egy átlagos ott alvós tábor ára egy hétre jellemzően 32-35 ezer forint, addig a Táborfigyelőn található ott alvós tábor 11 ezer forintért, de 169 ezer forintért is. A napközis táborok átlagára 18-20 ezer forint között van, itt a legalacsonyabb táborár 16 ezer forint, míg a legmagasabb közel 80 ezer forint.

Fotó: MTI - Rosta Tibor
Fotó: MTI – Rosta Tibor

Diákmunka lehetőségek

Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a fiatalok, akiknek szakemberek azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel. A program keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik