Életmód

Életet menthetnek az étlapok a Balatonnál

Különleges kampányt indított a Magyar Vöröskereszt kiemelt Balaton-parti vendéglátóhelyekkel és borászatokkal összefogva.

Tizenkét Balaton-parti település tizennyolc strandján összesen csaknem háromszáz önkéntessel vesz részt az elsősegélynyújtásban a Magyar Vöröskereszt.

Elsősegélynyújtás strandokon

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat elsősegélynyújtói Badacsonytomajban, Balatonföldváron, Balatonmáriafürdőn, Balatonszárszón, Balatonudvariban és Révfülöpön két-két, míg Alsóörsön, Balatonberényben, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen, Balatonlellén és Balatonszemesen egy-egy strandon teljesítenek szolgálatot a szezonban.

Nekünk az életünk a Balaton!

Fotó: Csordás Csaba
Fotó: Csordás Csaba

A tó körül az idén harminchárom vendéglátóhelyen és pincészetben a vendégek olyan különleges, „Nekünk az életünk a Balaton” című étlappal találkozhatnak, amelyben ismertetik a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) munkáját és bemutatnak néhány alapvető életmentési tippet is. Az étlapot a Magyar Vöröskereszt állította össze, és ízes fogások helyett fontos elsősegélynyújtási tanácsok szerepelnek benne például az újraélesztés folyamatáról.

Fotó: Magyar Vöröskereszt
Fotó: Magyar Vöröskereszt

Az étlap arra is buzdítja a vendéglátóhelyek közönségét, hogy egy a Magyar Vöröskereszt 1359-es adományvonalára indított hívással vagy küldött SMS-sel támogassák a szolgálat munkáját, 250 forinttal.

Az akcióban résztvevő borászatok és vendéglátóhelyek listája ide kattintva található.

Címfotó: Csordás Ádám

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik