Életmód

Velünk élő népi babonák

Nagyanyáinknak a mindennapi történésekkel kapcsolatban mindig volt babonás megjegyzésük, mondásuk. De vajon milyenek is a leggyakoribb feltételezések?

Mindenki egy kicsit babonás, akár elismeri, akár nem. Ez leginkább akkor mutatkozik meg, ha valamire magyarázatot keresünk, és nem találunk rá racionális választ. Most összegyűjtöttük, mely babonák élnek bennünk a legerősebben.

Ajtó

Ha az ajtó nem befelé, hanem az utcára nyílik, akkor balszerencse sújtja a házat. Nem szabad éjszaka az ajtó mögött ülni, mert aki ilyet tesz, az rossz hírbe keveredik. Ha valaki beveri a könyökét vagy az ajtaja magától kinyílik, akkor hamarosan vendégre számíthat. Aki visszafordul az ajtóból, az otthon hagyja a szerencséjét, ezt megelőzve inkább néhány másodpercre le kell ülni, hogy újra szerencsésen induljunk el.

Bor

A néphit szerint, ha véletlenül kiömlik a bor, az kedvező jelnek számít. Az angolok szerint, ha leesik egy pohár bor és a pohár összetörik, akkor az a boldog házasság és a tartós érzelmek jele.

Cipő

Az új cipőt nem szabad az asztalon hagyni, mert az balszerencsét jelent. Az pedig egész évben rosszat jelent, ha valaki úgy járkál, hogy csak az egyik lábán van cipő.

Gomb

A hiedelem szerint, ha valaki meglát egy kéményseprőt, akkor ha megfogja a gombját, és ha valamit kíván, akkor az teljesülni is fog. Ha öltözködés közben rossz lyukba gomboljuk be a gombot, akkor balszerencse vár ránk.

Kép

Ha egy kép leesik a lakásban a falról, akkor valaki a családból, vagy a barátok közül megbetegedik, vagy elhalálozik. Ha a kép üvege is eltörik, akkor még nagyobb balszerencse érhet minket.

Lóhere

babona2

A négylevelű lóhere megvéd a kellemetlenségektől. Aki ilyen lóherét talál, annak szerencsében lesz része.

Lópatkó

babona1

Az ajtó fölé tett lópatkó szerencsét hoz a ház népének és megvéd a baj és betegségek ellen. A hálószobában kifüggesztett lópatkó elűzi a lidérces álmokat.

Létra

A kinyitott létra háromszöget képez, és balszerencsét hoz arra aki átsétál alatta, kivéve ha közben keresztbe teszi az ujjait.

Macska

Az úton előttünk átfutó fekete macska, ha jobbról balra megy, akkor szerencse ér, ha viszont fordítva, akkor szerencsétlenség.

babona6

Pénztárca

Valakinek üres pénztárcát ajándékozni azt jelenti, hogy az ajándékozó soha nem lesz gazdag. Mindig legyen egy pénzérme a tárcánkban, akkor nem leszünk szegények.

Pók

babona3

A mondás szerint Mohamed menekülés közben egy barlangban bújt el, a bejáratot pedig beszőtte egy pók, ami elrejtette a prófétát. Innen indul a nyolclábúak szerencsehozó szerepe. Kínában úgy tartják, hogy a hálójából leereszkedő pók az égből hozza a szerencsét. Nálunk úgy hiszik, ha egy pók leereszkedik az emberre, vendég jön, vagy pénz áll a házhoz.

A véletlenül kiborított só bosszúságot vagy kisebb veszekedést okoz. Ezeket elkerülhetjük, ha egy csipetnyi sót átdobunk a bal vállunk felett.

Szem

Ha valakinek a jobb szeme rángatózik, akkor hamarosan gyermekáldás lesz a családjában, ha viszont a bal, akkor haláleset. A bal szem viszketése örömöt jelent, a jobb szemé pedig bánatot.

Tányér

Ha eltörsz egy tányért, ami előzőleg nem volt megrepedve, akkor balszerencse érhet.

Tenyér

Ha viszket valakinek a bal tenyere, akkor pénz áll a házhoz, ha viszont a jobb, akkor pénzt fog kiadni az illető.

Tojás

Ha véletlenül leejtünk egy tojást, és az összetörik, akkor jó híreket hallunk, ha viszont sértetlen lesz, vagy csak megreped, akkor rossz hírek várhatóak.

Tükör

babona4

A magyar néphiedelemben azt a házat 7 évig elkerüli a szerencse, amiben összetörött egy tükör. Nem mindegy, hogy ki töri össze a tükröt, ugyanis az hét évig nem házasodik meg. Ha azonban a tükörszilánkokat összeszedik, és holdfénynél elássák, akkor a balszerencse elkerüli őket.

Tüsszentés

Ha jobb oldalra tüsszentesz, akkor pénzhez jutsz, ha balra, akkor csalódás vár rád. Ha párbeszéd közben tüsszentünk, akkor amit előtte mondtunk, az igaz.

Víz

Ne önts olyan pohárba vizet, amiből még nem ittad ki, ugyanis rossz szellemeket vonzhatsz magadhoz.

Szerző: Kovács Gebe Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik