Életmód

Bükkfalva büszkesége a 200 éves Régi Idők Háza

Mintha az 1800-as években járnánk, pedig ez már a 21. század.

Két éve nyílott meg a Régi Idők Háza Homoródszentmárton legkisebb településrészén, Bükkfalván. A múzeum egy lokálpatrióta házaspár, László Árpád és felesége, Ildikó jóvoltából tárta ki kapuit a látogatók előtt, és azóta is a székelyföldi település büszkesége.

multido2

Kevesen laknak itt

Bükkfalvát 12-13 ház alkotja, 6-7 portán laknak életvitelszerűen, a többiben csak ideiglenesen. A faluban egyébként 1999-ben vezették be a villanyt ide, addig gyertya- vagy petróleumlámpa fénynél tanultak, akik ott éltek.

multido4

A házaspár nem tett mást, mint megőrizte a nagyszülőktől származó örökséget, és azt egészítette ki a faluban fellelt tárgyakkal. Ezek egy részét megvásárolták, a többit pedig helyi emberek adományozták. A dokumentumok szerint a portán a majd 200 éves ház mellett a csűr és a kiállítótérré alakított fásszín őrzi a régi idők emlékét. A ház szobái közül a tisztaszoba teljes bútorzata eredeti, a másikban pedig szövőszéket is találunk a hétköznapi élet egyéb kellékei mellett.

multido3

A Székelyudvarhelytől alig 20 kilométerre található kettős osztatú parasztház ajtói, ablakai, padlózata és gerendázata szinte épségben megmaradtak.

multido7

A megnyitás óta apróbb berendezési tárgyak szinte folyamatosan érkeznek a falubeliektől, mert azok úgy érzik, hogy a régmúlt emlékei a magánmúzeumban jó helyen vannak, megmaradnak az utókornak és közkinccsé válnak. A László-házaspár pedig folyamatosan kutatja Bükkfalva múltját, gyűjti a levéltári anyagokat, mert szeretnék kisebb kötettel, katalógussal népszerűsíteni a múzeumot.

multido5

A múzeumtulajdonos közösségi célokra is felajánlja házát: a homoródszentmártoni művésztelep résztvevői például rendszerint nála ünnepelnek.

multido6

Fotók: Facebook/Régi Idők Háza

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.