Életmód

Ha báránynak születtél, soha ne próbálj farkas módjára viselkedni

A juh természetrajza, vagy ez az élet igazsága?

Mikor százötven napi vemhesség végén a kisbárány megszületik, olyan jámbor és békés, mint egy ma született bárány. Anyja letisztogatja róla a gyötrelmes világrajövetel nyomait és a kisbárány remegő lábakkal feláll.

juhász2

Támolyogva elindul, úgy tűnik céltalanul, de anyja szelíd terelgetésével hamarosan megtalálja célját, az éltető tej forrását, vagyis anyja tőgyét. A kezdeti ügyetlenkedés után nagyon gyorsan megtanulja használni is ezt a forrást, amely az elkövetkezendő néhány napban érdeklődésének egyetlen tárgya lesz.

juh5

A második napon anyjával kimerészkedik a legelőre, ahol egy merőben új világ tárul elébe. Izmai, ízületei ekkor már rendeltetésszerűen működnek, és lábai is oda viszik ahová szeretné.

Elindul hát felfedezni a világot. Mindent megnéz, megszagol, megkóstol. Ekkor már nem tűnik olyan ártatlannak, mint egy ma született bárány, de ez érthető is, hiszen már három napja megszületett. Meglátja a tyúkokat és kíváncsian közeledik feléjük. A tyúkok körében ez természetesen riadalmat okoz, hiszen honnan is tudhatnák a tyúk eszükkel, hogy egy vad vágtában közeledő négylábú csupán megvizsgálni szeretné őket?

juh3

Úgy tűnik, egyre jobban beleéli magát a ragadozó szerepébe, mert nem tágít, körbe-körbe kergeti a rémült tyúkot a legelőn. Az pedig menekül, hiszen a tyúkok még az ÁBC-t sem ismerik, így aztán hogyan is tudnának megkülönböztetni egy ártatlan bárányt egy vérszomjas ragadozótól?

A kutya izgatottan feláll a pásztor lába mellett, és nem érti, miért nem lép közbe a gazda? Hiszen mikor ő annak idején ilyesmivel próbálkozott, akkorát kapott a hátára a juhászkampóval, hogy még most is sajog a helye.

Az ember azonban csak mosolyog a bajsza alatt. Ő már látott ilyet nem egyszer, sejti a folytatást.
És valóban. A kimerült tyúk a harmadik kör után a ganédomb felé veszi az irányt, ahol a hatalmas kendermagos kakas hűsöl a háremével. A magáról megfeledkezett bárány berohan a tyúkok közé, a kakas pedig úgy felrúgja, hogy hármat is hemperedik.

juh1

A tegnapelőtt született és a kakas által helyreállított identitású bárány pedig ijedten szalad a mamához, ahol finom langyos tejjel nyugtatja meg felzaklatott lelkét. Anyja pedig szelíden odahajol, megszaglássza, mintha azt mondaná.

– Tanuld meg fiam, ha báránynak születtél soha ne próbálj farkas módjára viselkedni!

Köszönet a képekért és a szövegért  Zsoldos Árpádnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.