„Az én gyerekkoromban még nem volt tévé, magnó, számítógép meg mobiltelefon. Moróczi Margit néni vödörbe gyűjtötte a lócitromot, házfala hámló vakolatának tapasztásához. A sparhelt kilyukadt csövét nagymama a köcsögből kivett, s katlanon rézüstben főzött szilvalekvárral ragasztotta meg, és a mosókonyhában mécses, vagy petróleumlámpa fénye mellett dagasztotta be a kenyeret, amit nagypapa tragacson tolt el a Csulák pékhez.
Vasaló a tűzhely platnyiján
A tömörvas vasalót a tűzhely platnyiján forrósítottuk, míg a felnyitható tetejűt faszénnel „etettük”, hogy jó parazsa legyen, s begyújtása után vígan lóbáztuk az udvaron. A boltban kannából mérték a tejet, hólyagpapírra szeletelték a zsírt és a gyümölcsízt (marmeládot, Hitler szalonnát) és a jéghegyekhez hasonló csodás kristályokból álló kandiscukrot is árultak.
Szaloncukor otthon főzve
Az ötvenes évek elején otthon főztük a szaloncukrot, s a csokit csomagoló sztaniolt keresztanyám mindig összegyűjtötte, amiből díszek készülhettek a karácsonyfára. Hamburger helyett lekváros kenyér, kóla helyett öreganyám málnaszörpje dukált. A kicsiny hűtőszekrénybe a várost járó árus ponyvás szekeréről vettük a jeget. A dinnyét leeresztettük vödörrel a kútba, hogy ebédre jó hűvös legyen.
Ivóvíz a köztéri kútról
Az ivóvizet kannával hordtunk haza a Virág utca sarkáról. A járdákon olykor tarka, sokráncú, hosszú selyemszoknyás cigánylányok flangáltak. Gyalogszerrel járt házról-házra az üveges hátán nehéz terhével , s rendszeresen rótta a várost kerékpár-meghajtásos csiszolókorongjával a vándorköszörűs. Messze szállt a drótos tót kurjantása: „Dróttóózni, fóttóózni!” S a boroskamra elé kitett hokedlin ülő ügyes mester a lába közé kapva, sorra drótozta a repedt cseréptálakat és foltozta a lyukas lábasokat, fazekakat.
Tekerős fapörzsölő disznóvágáskor
Vasárnap mindig behívtuk a konyhába a fakofferből cipőpertlit, vasport, gezarolt, fog közé ragadós stolverket és titkon – olcsó, csempészett, zárjegy nélküli jövedéki terméket – tűzkövet áruló vak Sárkány bácsit, aki egykor állítólag a kupiban zongorált. Mesélték, hogy Ciprián apó apró, görbe hátú cukorkaboltos feleségét a műintézményből váltotta ki egykor. A disznóvágáskor kézzel tekerős fapörzsölőt használtak, s Lajos bácsi hassal nyomós spricnivel töltötte be a hurkát és a kolbászt. Vihar- és lódenkabátot, svájcisapkát, mackónadrágot, magasszárú fűzős cipőt hordtunk, a nyári szünetben szinte mindig mezítláb jártunk.
Fürdőgatya kék vászonból
A fürdőnadrágunk oldalt kötős, kék vászonból készült, közepén hosszában fehércsíkos „fecske”, volt, de sokaknak csak klott gatya jutott. Pulcsinkat, füles sapinkat, sálunkat és kesztyűnket édesanyánk, vagy nagynénink kötötte. A lyukas zoknit kidobás helyett megstoppolták, a rojtossá vált inggallért pedig kifordították. Télen nem sózták az utakat és a felüljáró helyett szolgáló sorompónál a szánkós, vagy keréken guruló lovaskocsik után kötöttük a ródlinkat, így húzattuk magunkat napestig oda-vissza az Újárokig. A Malomtó szélen volt a legjobb koripálya, de jókat csúszkáltunk a Csíkos széli bőr jégen is. A korábbi és a későbbi szánkódombokat mindenki szerette, amíg a plázák és az önkormányzat le nem gyalultatták azokat.
Télire hizlalt fagyott víz
A Földváry általános iskola udvarán pedig minden télre hizlalták a fagyott vizet. Valamennyi lánykának volt rongybabája, a fiúk agyagkatonával játszottak. A nádvázra húzott zsírpapírból készült, s olykor megszökött sárkányunk a rétről néha beröppent a város fölé. Íjat, nyílvesszőt, kardot, pajzsot meg csúzlit magunk készítettünk, a számítógépes játékok helyett snúroztunk, golyóztunk, indiánosat, ipi-apacsot meg csőszt (fogócskát) játszottunk és sokat olvastunk. A fűzős foci fejeléskor csíkot hagyott a homlokunkon.
Úttörőként Szárszón
’57-ben Szűcs atya rendre reverendában sétált át a plébániáról a Mészárosba hittan órát tartani, annak végeztével vígan rúgta velünk együtt a bőrt a suli udvarán. Délben versenyt futottunk a katolikus templomig akár még kisdobos nyakkendősen is, hogy Vézner Imre bácsi engedelmével húzhassuk a harangot. Az úttörőkkel táborozni mehettünk Balatonszárszóra, ahol a kezdetben, katonai sátorban vaságyon és strózsákon (szalmazsákon) aludtunk, de jártunk a Putri sarki erdőbe is táborozni, számháborúzni.
Szigorú rendőrök
Esténként a járőröző rendőrökkel tanárok jártak együtt és nyolc után még a szüleikkel vacsorázó kiskorúakat is kiparancsolták a nyilvános szórakozóhelyekről. Bandázó piálás és rongálás pedig, elképzelhetetlen volt a közterületen. Középiskolába jövet-menet fejemre kellett tenni a székesfehérvári útépítő technikum aranyszegélyes, égszínkék sapkáját. A fiúk a hajukat csak rövidre vágva hordhatták, a lányoknak szóltak a tupírozás, vagy a körömlakk miatt, rúzsról és igazán mini szoknyáról nem is álmodhattak.
Fű helyett egy stampó pálesz
Húszhoz közeli korunkban fű és speed helyett néha szívtunk egy-egy páleszt, vagy sört, de inkább fröccsöt ittunk, mert az olcsóbb volt, és ha dőzsöltünk, hát rendeltünk tíz adag sült krumplit a cigányzenés Magyarban, vagy a Földműves Szövetkezet étteremben. A nagycukrászdába a hétvégi táncestekre csak nyakkendősen léphettek be a férfiak, még jó, hogy a jegyszedő egy húszasért kölcsönzött egyet-egyet a kifogyhatatlan zsebéből. A Berda kocsmában gyertyafényes irodalmi esteket tartottak és Cegléden hat ifjúsági klub működött változatos programokkal, önképző körökkel.
Nótázás és májusfa
Ha összejöttünk egy szalonnasütésre, magyar nótákat énekeltünk hajnalig. A rég megszűnt kisvasutakkal bálba és búcsúba jártunk a szomszédos falvakba, s a lányoknak májfát állítottunk. Mi még egy szál cigánnyal szerenádot is adtunk május éjszakáján. Néhány évtizede az „ütk” és a „kmk”,azaz az üzletszerű titkos kéjelgés, valamint a közveszélyes munkakerülés törvényesen büntetendő cselekménynek számított és az önmaguk, a családjuk, vagy a közösség számára veszélyesé váló idült alkoholistákat bírói ítélettel kötelezték, hogy vonuljanak be Nagyfára, alkoholelvonó kúrára.
Töklámpás helyett a Jézuska jött
A mai szemmel nézve látszólag szegényesnek ható világban, a minden területen nyomuló high-tech nélkül is boldogan múltak éveink, mert sok időnk jutott a családunkra, barátainkra. Nem a Facebook oldalán lógtunk napestig. Halottak napján az elhunytakra emlékeztünk, Amerikát majmoló töklámpás bulik helyett karácsonykor hozzánk még a Jézuska jött, nem a száncsengővel kólát reklámozó és a feldíszített fa alá pofátlankodó dagadt Mikulás.
Bevallom, én is élvezem, használom a mai kor összes kényelmét és technikai csodáját, a Faceebookot is, ám jólesik ifjúságom kevésbé rohanó, falansztertől mentesebb éveiről nosztalgiázni.”
Írta: Kőhalmi Dezső – Címfotó: magyarmuzeumok.hu
