Néhány nappal ezelőtt múlt 30 éves. A salgótarjáni származású Kiss Péter zongoraművésznek szinte minden napja, minden perce „betáblázott”. Hol próbál, hol a Zeneakadémián tanít, hol éppen úton van egy-egy hazai koncertje helyszínére, vagy éppen külföldön lép a közönség elé. A ma már nemzetközileg is ismert fiatal zongoraművészt a mindennapi rohanás közben kérdeztük életéről, sikereiről, terveiről.
A salgótarjáni zeneiskolából messzire vezetett az útja – és ezt nem földrajzi értelemben gondolom. Fiatalon lett ismert és elismert zongoraművész, de hogyan emlékezik a kezdetekre?
Családunkban senki sem tanult zenét, nem játszott hangszeren. Én az akkori szolfézstanárom javaslatára hegedűt kezdtem el tanulni Kajzinger Katalinnál, ám olyan vonzódást éreztem a zongora iránt, hogy másfél év után letettem a vonós hangszert. Kilencévesen kezdtem zongorázni Somogyiné Almádi Juliannánál. Otthon nem tudtam gyakorolni, mert nem volt zongorám, így a helyi Gagarin iskolában töltött tanítási órák után a városi zeneiskolában éltem az életemet. 13 éves koromban édesapámmal közösen vettük meg első zongorámat, melyre ma is büszkén tekintek az atyai házban.
Már általános iskolásként is megcsillantotta tehetségét, hiszen két országos és egy nemzetközi zongoraversenyen nyert díjat. Mi következett ezután?
Az általános iskola befejezése után 2001-től 2005-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam, majd az érettségit követően 2005-től 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója voltam, ahol kiváló minősítéssel diplomáztam, és itt fejeztem be a doktori iskolát is 2014-ben. Közben a frankfurti Hochschule für Musik und Darstellende Kunst intézmény hallgatójaként is gyarapítottam ismereteimet, és részt vettem több mesterkurzuson. Jelenleg doktori disszertációmon dolgozom, és reményeim szerint jövőre sikerül megvédenem azt.
Szűkebb pátriájával kapcsolatos történet a Trio Inception megalapítása, ami személyi hátterét tekintve is kuriózumnak számít.
Háry Péter csellistával és Szendrey Dániel kürtössel gyakorlatilag összefonódott eddigi életünk. Kisgyermekként egymás mellett tologattak szüleink a babakocsiban Salgótarjánban, ráadásul Háry Péterrel mindketten az úgynevezett „12-es” épületben laktunk, Szendrey Dániel pedig egy utcával feljebb. Az már csak hab a tortán, hogy mindhármunk a zenében teljesedett ki, és így alapítottuk meg a triót. A Trio Inception azért is unikális, mert ilyen hangszeres összeállításra korábban nem születtek zenei művek, ám azt örömmel mondhatom, hogy megalakulásunk óta harmincnál több zeneszerző írt formációnknak darabot. Némi érdekesség az is, hogy a „12-esben”, pont a mi lakásunk felett élt akkoriban Alapi István, az Edda Művek szólógitárosa, akivel hosszú idő után 2011-ben, az Artisjus Díj átadásán találkoztam, amikor egymást követően vettük át az elismerést.
Tehetségét, munkásságát több alkalommal elismerték. 2015-ben például megkapta a Junior Prima díjat, ám a Fischer Annie-ösztöndíjat 2011-ben, 2015-ben és 2016-ban is kiérdemelte.
Szakmailag a Fischer Annie-ösztöndíj nagyon sokat jelent számomra, mert számos külföldi magyar intézetbe eljutottam ennek köszönhetően. Amikor frissdiplomásként először kaptam meg, nagyon sokat jelentett, hogy kitekinthettem a világba, megismerhettem helyszíneket, embereket. Sok jó kapcsolatot alakítottam ki az ösztöndíjnak köszönhetően. Jártam Párizsban, Rómában, Helsinkiben, Varsóban, Londonban, Berlinben, Brüsszelben és több más városban is, a tengerentúlon pedig többek között Chicagóban, ahol három koncertem volt. Itt egy workshopot is tartottam a modern magyar zenéről az egyik egyetemen. Legtávolabbi koncertem helyszíne nemrégiben Chilében volt.
Próbák, koncertek, közben pedig tanítás. Utóbbi milyen elfoglaltságot jelent.
Több mint két éve kamarazenét tanítok a Zeneakadémián. 43 növendékem van a világ sok tájáról. Heti 18 tanítási órám van, ami nem kevés és nagy felelősség.
Élvezi a tanítást?
Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert azt csinálom, amit szeretek, azt tanítom, amit szeretek, és a legtöbbször azt is játszom, amit szeretek. Nekem ebből áll az életem, és szeretném, ha ez így is maradna. Számomra a kamarazene az egyik legfontosabb, és az oktatás során én is tanulok. A mestereimtől örökül kapott tudást igyekszem ápolni és továbbadni. Szemléletmódot tanítok, mely megoldásokat keres a zenében esetlegesen előbukkanó problémák megoldására. Azáltal, hogy egy külső fül vagyok, én magam is fejlődöm, így a kettő nagyon jól kiegészíti egymást. Nyitott ember vagyok, kamarazenészként a zene minden területén szeretek másokkal együtt dolgozni – így van ez tanítványaim esetében is.
Mennyire kötődik szülőföldjéhez? Gyakran látogat „haza”?
Ha hívnak, természetesen megyek. Legutóbb idén tavasszal játszottam Junior Prima díjam kapcsán egy előadáson a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. Gyakrabban látogatok viszont Szécsényfelfaluba, ahol édesapám él. Jövő év február elején a tervek szerint egy ifjúsági koncert keretében szintén fellépek a városban a Düvő zenekarral és Kubinyi Júliával együtt.
