” A magyar népdal szép. Szép nekünk, magyaroknak. Szép másoknak is, vagy azért, mert kuriózum, az övéktől eltérő, vagy, mert olyan zenei jegyeket hordoz, melyeket valahonnan már ismernek. Alapvetően azonban nekünk szól. A mi belső húrjainkat pendíti meg. ” Dr. Fehér Anikó
Magyar nótának eredetileg a hangszeres verbunkos zenét nevezték. Mai értelmezése szerint a magyar nóta a 19. század második felének magyar népdalt utánzó dalműfaja.
Mindegy, hogy hogyan, és milyen indíttatásból, de érdemes újraénekelni, újra megtanulni és megtanítani gyermekeinknek a magyar nótát és a szép népdalokat.
Amennyiben az alábbi 5 nóta éneklése nem megy kívülről, akkor ne sajnáld az időt, hogy megtanuld, és továbbítsd, hogy másnak is legyen szép magyar nótája, dala.
Mindegyikhez csatoltunk videót!
Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom.
Minden madár társat választ, virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom.
Te engemet, én tégedet, virágom, virágom.
Zöld pántlika, könnyű gúnya, virágom, virágom.
Mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom.
De a fátyol nehéz gúnya, virágom, virágom.
Mert azt a bú nyomdokolja, virágom, virágom.
Megismerni a kanászt cifra járásáról,
Űzött- fűzött bocskoráról, tarisznyaszijáról.
Refr:
Heej, élet-élet betyár élet ez aztán az élet
Ha megunom magamat, magam is úgy élek.
Hüccs ki disznó a berekből! Csak a füle látszik,
Kanászbojtár bokor alatt, menyecskével játszik.
Nád a házam teteje, de rászállott a cinege, cinege.
Hess le róla cinege, cinege. De leszakad a teteje, teteje!
Ha leszakad, mi lesz vélem sárga lábú cinege, cinege?
De hess le róla cinege, cinege. Leszakad a teteje, teteje!
Jegenyefán fészket rak a csóka,
Barna kislány tanított a csókra.
Tüzes csókját jaj, de sokat vissza-vissza kérte,
A szívemet, a lelkemet adtam neki oda érte.
Adtam csókot Isten tudja hányat,
Csókolom a csókra termett szádat.
De mivel, hogy széjjelszakadt szerelmünknek lánca,
Hét faluban nincsen olyan kovács, aki összekalapálja.
Ha meghalok csak az a kérésem,
A cigányprímás a síromig kísérjen,
A házamtól a síromig mindig csak azt húzza,
Hogy ezt a legényt a szerelem vitte-vitte el a sírba!
Már minálunk babám,már minálunk babám az jött a szokásba,
hogy nem szedik a meggyet, nem szedik a meggyet fedeles kosárba.
Felmegy a legény a fára, a meggyfa tetejére,
lerázza a meggyet, Te meg babám szedjed a rózsás kötényedbe!
Már minálunk babám,már minálunk babám az jött a szokásba,
hogy nem szedik a makkot, nem szedik a makkot fedeles kosárba.
Felmegy a legény a fára,a makkfa tetejére,
lerázza a makkot, te meg babám babám kapkodd a rózsás kötényedbe!
Már minálunk babám,már minálunk babám az jött a szokásba,
hogy nem szedik a meggyet-makkot, nem szedik a meggyet-makkot fedeles kosárba.
Felmegy a legény a fára,a megyfa-makkfa tetejére,
lerázza a meggyet-makkot, Te meg babám szedjed-kapkodd,a rózsás kötényedbe!
Zsebkendőm négy sarka simára van vasalva.
Mind a négy sarkába a babám neve van varrva.
Az egyik szőke, a másik barna, a harmadik csudaszép.
Megállj te, csudaszép, majd eszedbe jutok még!
Majd eszedbe jutok babám, de már akkor késő lesz,
Mert mikor, mikor lesz, a szívem már másé.
Békás tó, halas tó, jaj de sáros a partja
Arra jár a rózsám, selyemkendő van rajta
Rá költöttem a fél pengőmet, azért olyan csuda szép
Megállj te, csudaszép, majd eszedbe jutok még!
Majd eszedbe jutok babám, de már akkor késő lesz,
Mert mikor, mikor lesz, a szívem már másé.
