Doktor Mancsok segítenek a lélek gyógyításában

Feltétel nélküli szeretet alakul ki a kutya és az ember között.
Kapcsolódó cikkek

A Doktor Mancsok Alapítványt 2012-ben alapították olyan lelkes szakemberek, akik évek óta foglalkoztak állatasszisztált terápiával. Céljuk az volt, hogy segítsék a beteg, fogyatékkal élő és egészséges gyermekek, felnőttek gyógyulását, életminőségük javítását. Az alapítvány székhelye Gödöllő, de jelen vannak Veszprém, Budapest és Eger környékén is.

Minilovak, akik segítenek a lélek gyógyításában
A picinyke lovak szeretetet visznek oda, ahol éppen szükség van rá.

Küldetésüket weboldalukon így határozták meg:

A Doktor Mancsok Alapítványt azzal a céllal hoztuk létre, hogy terápiás kutyáinkkal minél több oktatási és szociális intézménybe eljussunk, ahol segítségükkel hozzájárulhatunk a sérült, fogyatékkal élő, valamint az egészséges gyermekek, felnőttek és idősek fejlesztéséhez, gyógyításához, életminőségük javításához. Szeretnénk az állatasszisztált terápiát népszerűsíteni, és részt venni a minél szélesebb körben való elterjesztésében, valamint pozitív hatásait minél több emberhez eljuttatni.

A kutya semmilyen körülmények között nem lehet agresszív

A terápiás kutyák színt visznek az oktatásba, megtörik a mindennapok monotóniáját a szociális és idős otthonokban. Ám amíg idáig eljutnak, hosszú út vezet. A kutyákat egy éven át tanítják, képzésüket pedig komoly vizsga zárja, mely a gazda megmérettetése is egyben. Előtte szigorú állatorvosi ellenőrzésen esnek át kutyák. A vizsgán alapvető szempont, hogy semmilyen szituációban és körülmények között nem mutathatnak agressziót. Ha ezt teszik, azonnal kizárják őket a vizsgáról.

Néhány példa az állatasszisztált terápia jótékony hatásaira

Az alapítvány munkatársai több település oktatási intézményében, idős otthonokban, rehabilitációs intézetekben végeznek terápiás munkát. Terápiás kutyáink száma és az intézmények köre folyamatosan növekszik.

A miértre pedig egyszerű a válasz. Az állatasszisztált terápia sikerének egyik titka, hogy a négylábú képes ráhangolódni az emberre, átvenni a hangulatát, figyelni rá és segíteni őt.

Fotók: doktormancsok.hu