Mozaik

Túl barátságos volt, így nem lehetett rendőrkutya Gavel

Gavel, a németjuhász története nem mindennapi, méltán lett az internet kedvence.

Sajnos vagy sem, Gavelt nem találták a sok próbálkozás ellenére sem találták alkalmasnak rendőrkutyának. Hiába a remek vérvonal, a legnagyobb hibáját nem tudta kendőzni, túlságosan társaságkedvelő volt. Szeretett idegenekkel találkozni, barátkozni, játszani, szóval túl kedves volt. Hónapokon át próbálkoztak kemény ebbé nevelni, miközben négy egyenruhát is kinőtt. Hiába. Játékos és barátkozó maradt, így kénytelenek voltak elbocsátani a rendőrakadémiáról.

Fotó: Governor/facebook


Ahogy az lenni szokott, ha az egyik ajtó bezárul, nyílik egy másik.  Gavelnek új munkát ajánlottak.  Queensland kormányzója, Paul de Jersey vette magához, és ki is nevezte rögtön kormányzói alkirály-kutyának.

Fotó: Governor/facebook


Innentől testhez álló feladatokat kapott,  üdvözölni kell a látogatókat, és részt vesz minden a hivatalos fogadáson.  Úgy tűnik, hogy Gavel bebizonyította ezirányú képességeit, és ebben a szerepkörben tökéletesen teljesíti feladatát, pillanatok alatt képes belopni magát az emberek szívébe.

A fotókat látva, nem is csodálkozhatunk.

mashable

Bárkivel találkozik, mindenkinek bemutatkozik a vak, terápiás kutya
A család megörökíti mindennapjait. Érdemes követni!
Olvasói sztorik