Bekerült a Magyar Értéktárba, azaz a hungarikumok előszobájába a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszköz és fegyver, a hortobágyi karikás ostor.
A karikás ostor a lovas pásztornépek jellemző terelőeszköze, a magyarságnál valószínűleg a keleti, a honfoglalás előtti török örökségek közé tartozik. A Hortobágyon és a Kiskunságban használt forma, amelynél a szíjkengyelt oldalt kötik a nyélhez, megegyezik a sztyeppei népek – például a kirgizek és baskírok – ostoraival.
A karikás ostor vagy karikás rövid nyelű, kenderkötélre szíjból font, állatterelő eszköz, mely minden pásztor kincse, fő és legdíszesebb szerszáma, melyet mai napig használnak és készítenek a hortobágyi csikósok és gulyások.
Nevét az ostor több ágból álló nyaki részét összekapcsoló réz- vagy vaskarikáról kapta. A múlt század végén viszont ezek a karikák elmaradtak az ostorról és felváltotta őket a bőrből készült fül. A karikásnak ezt a részét teleknek nevezik, ez köti össze a karikás két fő részét az ostort és a nyelet.
Maga az ostor 2-3 méter hosszú. Az ostor bőrből készül. A fonáshoz az állatok hasa alján található vékonyabb bőrt, a hasit használják. Az ostorfonás úgy történik, hogy a pásztor vesz egy darab kenderzsineget vagy vékonyabb kötelet vagy egy vastagabb szíjat hasít, kiköti a kútkávához, ajtófélhez és erre, mint bélre fonja a hasit. Egy karikás lehet 6-8-12-16-18-24-32 ágú. A harminckét ágú a legszebb és legnehezebb fonás, ennek elkészítéséhez rendkívüli nagy kézügyesség szükséges.
A szép ostor a pásztornak nemcsak terelőeszköze, hanem dísze, címere is. A hortobágyi csikós akármerre megy, mindig a nyakán hordja. Ha a ménest lóháton őrzi, feje felett forgatva elöl egyet ránt rajta, s az ostor csattan. A jószágot nem ütik vele, inkább pattogtatva, hangos kiáltozással késztetik engedelmeskedésre.
Kiemelt lép: MTI
