Ecuadorban – a perui határ közelében – az Andok vonulatai között 1400 méteres magasságban, a Csendes-óceántól jó 160 kilométerre terül el Vilcabamba. A falu gépjárművel nehezen megközelíthető, de terepjáróval azért könnyebben eljut oda a kíváncsiskodó.
Szent völgy
Vilcabamba az inkák nyelvén szent völgyet jelent – nem is véletlenül: van a helyben valamilyen mágikus kisugárzás.
Éghajlata évszakonként alig változó, 20 Celsius-fokos éves átlaghőmérsékletével a szubtrópusi mezőgazdaság kincsestára. Gabona, gyümölcs és zöldség termeszthető a környéken, a vadon élő növényeket pedig csak be kell takarítani.
Betegségnek nincs nyoma
Vilcabambára először 1954-ben irányult a nemzetközi figyelem, amikor Eugene H. Payne – a Parke Davis Pharmaceutical Klinikai kutatója – cikkében arról számolt be, hogy a szív-és érrendszeri megbetegedéseknek nyomát sem találta a térségben.
1981-ben Morton Walker orvos-szakújságíró cikksorozatot jelentetett meg Vilcabamba lakóinak egészségi állapotáról. Ebben megállapította, hogy ott az embereket alig támadják meg pusztító betegségek. Nem ismerik a rák-, szív- és cukorbetegséget, nincs agyvérzés, májzsugorodás, szenilitás, érelmeszesedés és más olyan kór, amely a véráram elzáródásával függene össze – vagyis azzal, ami a legtöbb bénulásért és halálért felelős a fejlett világban élők között. Mivel a betegségek miatt nem halnak meg korán, nem ritkán több mint egy évszázadot is élnek.
Pénzben szegények, lélekben gazdagok
A falu népe anyagiak tekintetében meglehetősen szegény, ennek ellenére a völgylakók mégis magabiztosságot sugároznak, választékosan és rendkívül kedvesen beszélnek. Nem veszekednek, nem vitatkoznak, ellenben sokat nevetnek. A családok egymásba kapcsolódnak, megosztják egymással életüket.
Ismeretlen a tartósítószer
Ékezési szokásaik sem mindennaposak. Semmilyen csomagolt élelmiszert nem fogyasztanak, így számukra ismeretlen például a mesterséges tartósítószer és minden adalékanyag, ízfokozó.
A zöldséget frissen szedik a kertből, többnyire ott el is fogyasztják. Étrendjük csaknem teljesen vegetáriánus, elsősorban gabonából, zöldségből, gyümölcsből, magvakból, hüvelyesekből, mogyoró- és diófélékből áll. Egyszer-egyszer tejet és tojás is esznek, de szinte egyáltalán nem fogyasztanak húst és vajat. A mindennapi étrendjük a nyugati emberéhez viszonyítva kalóriaszegény, nincsenek közöttük túlsúlyosak.
Fehérjeszükségletüket zöldségekből, gabonából és különféle hüvelyesekből biztosítják. Szénhidrátforrásaik természetesek, rendszerint gabonák – kukorica, quinoa, búza, árpa – vagy gumófélék – krumpli, jukka, édesburgonya –. A zsiradékot avokádóból, magvakból és mogyorófélékből nyerik.
A fejlett civilizációkban kedvelt desszertet nem ismerik. Számukra az édesség a füge, az ananász, a görögdinnye, a narancs, a banán, a papaja vagy a mangó, melyek egész évben teremnek.
Fellendülőben a turizmus
Életmódjuknak és a környező tájnak köszönhetően Vilcabamba turizmusa fellendült, az utóbbi években egyre több látogató érkezik a világ minden részéből. Akik jártak ott, egybehangzóan állítják: a hely igazi csoda, az emberek pedig kortalanok. Mert ez az a falu, ahol a kor valóban nem számít.
Fotók: Vilcabamba
