Mozaik

Történelmi álomvonat a perui hegyek ölelésésben

A Belmond Andean Explorer nevű vonaton luxus körülmények várják az utazókat.

A londoni székhelyű Muza Lab cég tervezte a Peru gyönyörű tájain, az Andok hegyláncai között közlekedő, 16 kocsiból álló szerelvényt, mely korábban Great South Pacific Express néven futott. A felújítás során a kocsikat a vonat közlekedésének aranykorára emlékezve, a perui kultúra jellegzetességeire alapozva élénk színekkel és textúrákkal álmodták meg.

Bakancslistára álmodott mesés perui hegyek
Ez nem festmény, ez színekben pompázó hegyvidék.

A Muza Lab megalapítója, Inge Moore szerint a Belmond Andean Explorer belsejét úgy tervezték, hogy az utazók történelmi időutazáson vegyenek részt.

A vonat olyan átmeneti hely, ahol az idő lassulni kezd az indulás és az érkezés között, miközben nosztalgiázhatunk és pihenhetünk – mondta a szakember. – A szerelvénnyel olyan helyet hoztunk létre, melyben megnyugvásra talál a lélek is.

A fából készült kocsikat lágy színek borítják, melyek belül a nyitott, tágas tér érzetét keltik. Az élénk színekben és a különböző textúrákban megtalálhatóak a perui kézművesség és művészetek jegyei, mely motívumokat – a fapadlókból és a rolókon át a kézzel készített szövött textíliákig – helyben gyűjtötték össze.

A szálláshelyet szolgáló kabinok mindegyikét a perui növény- és állatvilágról nevezték el. A kényelmes ágyak és bőrfotelek, az alpaka takarók a hideg éjszakákon is meleget árasztanak. A szerelvényen két étterem, egy bár és egy wellness kocsi is „fut”. Egy nyitott részen a friss levegőn csodálhatják a gyönyörű perui tájakat a vonatozó turisták.

Via

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik