Életmód

Ragaszkodik a szoba melegéhez a megmentett vidrakölyök

Kinga egyelőre nem kér a szabadságból, nagyon jól érzi magát a pótmamával.

A Balaton és a Dráva közt húzódó ökológiai hálózat erdei tavas területeinek láncolata igazi „vidraparadicsom”, az ott lévő Peteshalmi Vidrapark pedig az egyetlen vidramenhely az országban. Került már ide Kaposvár sétálóutcájából, táborhelyről, focipályáról is kis vidra, legutóbb október végén pedig a mágocsi tó partján találtak egy legyengült kölyköt.

Petesmalmi Vidrapark - A béke szigete, ahol az árva vidra otthonra lel
Tisztelni kell minden élőt, mert tükör az életünk, és egyszer visszakapjuk amit adtunk.

A vidrapark vezetője Balogh Márta, aki 2000-ben önkéntesként kezdte, 2007 óta a menhelyen dolgozik, 2013 óta pedig ott is él. Kihez is fordulhattak volna annak a 2 év körüli kisgyermeknek  a szülei, akihez azon az emlékezetes októberi napon a mágocsi tó partján odamerészkedett a menedéket kereső, éhes és kimerült vidrakölyök.

Aznap este már a vidrapark vezetőjénél pihent a Kinga nevet kapott vidralány. Az elmúlt három hétben az állat visszanyerte életkedvét, szépen fejlődik, és nagyon jól érzi magát pótmamája, Márta mellett. Otthonosan közlekedik a lakásban, felugrik az ágyra, fut, szalad, és a közös játékra is mindig kész

– olvasható a Somogyi Természetvédelmi Szervezet weboldalán.

Kinga eddig még nagyon fiatal volt ahhoz, hogy valamelyik kifutóba kikerüljön, azonban eljött az idő, hogy fokozatosan kiszoktassák őt, hiszen a vidra nem szobába való kisállat, hanem vérbeli ragadozó. Kinga azonban erről hallani sem akar, ragaszkodik a szoba melegéhez.

Tekintettel arra, hogy az állat megmakacsolta magát, a kiszoktatási időszakot elhalasztják későbbre, de a vidraparkban pontosan tudják: nem engedhetik, hogy a fejükre nőjön.

Így szundít vízen lebegő anyja hasán az egynapos vidra
Egy kaliforniai fényképésznek köszönhetjük a nem mindennapi felvételeket.

Kissé nehezíti a helyzetet, hogy jelenleg nincs másik mentett vidrakölyök, mert együtt könnyebb őket kiszoktatni. A természetben sem marad még egyedül egy ilyen kicsi állat, a vidrák ugyanis 1 éves korukig az anyjuk mellett vannak.

Kiemelt kép: Somogyi Természetvédelmi Szervezet 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik