András napja a házassági varázslatok ideje

November 30-a András napja. Aki bezárja a hegedűtokot, véget vet a kisfarsangnak, jön az adventi csendesség.
Kapcsolódó cikkek

András napja a disznóvágások kezdete, a házassági varázslások ideje is. A napot több népszokás kíséri. András nap a téli napfordulat közelébe esik, emiatt igazán alkalmas mindenféle bűbájosságra, leginkább pedig az eladó leányok szerelmi praktikáira.

Bár András élete és vértanúsága nem kecsegtet olyasmivel, ami a házasságra áhítozókat reménnyel kecsegtetné, napján mégis házasságjóslással foglalkoztak nagyanyáink. Vannak kimondottan vicces praktikák is nagyon kétségbeesett hajadonoknak, ráadásul elég, ha azt vesszük, hogy ezen a napon párosították a disznókat.

Feltételezhetjük, hogy András és Katalin neve is úgy került a házasság és szerelemvarázslatok közé, hogy ünnepük olyan pogány istenség emléknapjára esett, akinek bőven volt köze a szerelmi varázsokhoz.

A téli napforduló pedig – csakúgy, mint a nyári – ősidők óta jóslások kedvező ideje. Ezért aztán „andrásoltak” a lányok, míg férjhez nem mentek.

Az alábbi szokást a fiúk is, lányok is előszeretettel próbálták ki, mivel az ifjakat is foglalkoztatta, hogy ki lesz a jövendőbelijük.

13 cédulára leány és fiú neveket írtak, s Luca-napig egyet-egyet kivettek belőle. A megmaradt cetli tartalmazta a leendő házastárs nevét.

András éjszakáján az eladó lánynak meg kell rugdosni a disznóól ajtaját. Ahányat röffent erre a disznó, a leány annyi év múlva megy férjhez.

András estéjén a leány kilenc galuskát főzött, betálalta az asztalra, kést, villát tett mellé. Aztán meztelenül kilencszer körülfutotta a házat úgy, hogy minden kör után benézett az ablakon. A kilencedik kör után ott látta leendő urát, amint vacsorázik.

Fotó: MTI/Komka Péter

Szintén ezen az estén a leányok kendermagot szórtak, és közben ezt mondták:

András, neked kendermagot vetek… András, neked kendermagot vetek… Mondd meg nekem kihez megyek?

Ezek után megálmodta az illető, hogyan fogják hívni a jövendőbelijét.

Másutt a kendermagvetés alkonyatkor történt, több leány is összejött, és amikor besötétedett, kezükbe vették a kendermagot, kimentek az udvaron lévő favágó tőkéhez. Itt mindenki elszórta a kendermagot, miközben mondta:

András, András, kendert vetek. Adja Isten, hogy megtudjam, kivel nyüvöm fel.

Amikor elszórták a magot, kezükbe vettek egy szennyes férfi gatyát, és azzal beboronálták. Ha többen voltak a lányok, mindenkinek kellett fogni a gatyát. Ha magvetés és boronálás ideje alatt nem kacagtak, éjjel álmukban a komoly leányok meglátták jövendőbelijüket.

Fotó: MTI/Komka Péter

Néhol a lányok sóba tettek néhány vöröshagymát. Minden hagymának férfinevet adtak, s megjelölték, melyik hagyma melyik nevű. Olyan nevű lett a leány vőlegénye, amilyen a legkorábban nedvet eresztő hagyma neve volt. András napját, ha megböjtölte a leány, reggel, délben és este csupán egy-egy szem búzát evett egy pohár vízzel leöblítve, álmában megjelent majdani férje.

András napján csaknem mindenütt böjtöltek a lányok, hogy megtudják, ki lesz a férjük. Rigmust is mondtak:

Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján.

Zsobokon ezen a napon a lányok sok almát ettek. Ha közben olyant találtak, amiben kilenc mag volt, gondosan papírba göngyölték, este a fejük alá tették, hogy megálmodják, ki lesz a férjük.

A felsőmocsoládi lányok kartonpapírból csillagot vágtak ki, melynek sarkaira férfi neveket írtak. Este lefekvéskor 77-szer megforgatták párnájukat. A forgatás alatt tilos volt nevetni, majd a csillag egyik ágát behunyt szemmel behajtották. Másnap megnézték, milyen név szerepelt alatta, s olyan nevű lesz a férje.

Másutt az eladó sorban lévő lány sok-sok legény nevét felírta cédulákra, éjjel a feje alá tette. Ébredés után találomra kihúzott egy cédulát, az lett a férje, akinek a nevét olvasta.

Tökölön a leányok megrázták a zsúpfedeles házak ereszét, s közben kötényüket a lehulló szalma alá tartották. Úgy vélték, ha közben búzaszál is esett a köténybe, akkor gazdalegényt-, ha rozs-szál, akkor zsellérlegényt kap férjnek.

Fotó: MTI/Komka Péter

Ugyanott más is volt szokásban: a lányok rossz kanálban ólmot olvasztottak és egy régi kulcs fülén át a vízbe öntötték. A vízben meghűlt ólom, különféle figurákat mutatott, amiből leendő férjük mesterségére következtettek.

Az András körüli napokra esik advent első vasárnapja, a karácsonyi négyhetes előkészület kezdőnapja. Ilyenkor tilos volt a zajos mulatság, a tánc, a lakodalom. A  katolikus egyházban a hajnali misék, a roráték ideje. Advent időszaka  az ünnepre  való testi és lelki felkészülés ideje volt – a helyén volt a világ. 

Ekkor jártak az ostyahordó gyerekek: kántortanító az iskolás gyerekekkel küldött megfelelő számú ostyát minden család számára, amelynek fejében azok babot, lencsét, lisztet, kolbászt küldtek neki. Így adakoztak a vékony pénzű tanítónak abból a kevésből, amijük volt.

Advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik.

Forrás: GUZSALYAS-Népművészeti és Kézműves Folyóirat, Karácsony Molnár Erika-Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok, ünnepi szokások, Mezőgazda Kiadó