Érezni kell a fát, és az megmutatja, mi szeretne lenni

Zalaegerszegen nőtt fel, és sosem gondolta, hogy a városi panelház kilencedik emeletéről egy kicsinyke falu matuzsálemi korú fagerendás parasztházába költözik, ahol kiteljesedik az élete. Nagy András a 2000-es évek derekán a picinyke göcseji település, Milejszeg lakója lett, és a 100 éves ház felújításával párhuzamosan, ahol a kemenceépítéssel is megbarátkozott – ahogy ő fogalmaz – az égiek segítségével görbefa bútorok gyártásával kezdett foglalkozni.

Amikor elmondom, sokan döbbenten néznek rám ilyenkor, vajon mit is takar a görbefa bútor? – mondja a 43. életévében járó fiatalember. – Olykor én sem tudom megadni a választ, de leginkább saját magamat, a természet megszelídítését jelenti a fával való találkozás a hagyományok iránti alázattal és tisztelettel megspékelve. Talán a ház miliője, a régi kor szelleme vezetett abba az irányba, hogy magam készítsek bútorokat, és újítsam fel a porta fából készült tartozékait a családi fészekben.

András lakatos és gyógymasszőr szakmával rendelkezik, mégis, 2006-tól a fa megmunkálása tölti ki napjait, álmokkal, hogy melyik alapanyagból, mit készítsen. A kezdetekben sokat olvasott, érdeklődött, hogyan készült nagyapáink korában az igazi bútor – fából. Félve vágott bele az első munkába, saját maguknak egy ágy készítésébe. Ahogyan emlékezik, máig nem érzi magáénak az egyébként mindenki által dicsért bútordarabot, mert szerinte abból hiányzott valami, de megmondani ő sem tudja, hogy mi…

Nem értettem miért nem tetszik, mert rönkből készült, és valóban nagyon szépre sikerült – elmélkedik. – Egy öreg fafaragó aztán megadta a választ, amikor azt mondta: a fa megmutatja, mi akar lenni. És igaza lett. Akkor kért meg egy ismerősöm, hogy készítsek nekik is egy ágyat. Álltam a faanyag előtt, és nem éreztem magamban késztetést, hogy nekilássak. Ám beugrott egy gondolat, egy érzés, valami sugallat. Elkezdtem hinni, hinni magamban, bíztam a tehetségemben, éreztem, hogy menni fog. Azt hiszem, az eddig készült ágyak legszebbjét akkor készítettem el.

Azóta egy évtizednél több telt el, András pedig rengeteg bútort, dísztárgyat készített – természetesen csak fából, s már nem csupán saját maguknak, hanem megrendelésre is. Abból pedig egyre több van, pedig nem hirdeti sehol tevékenységét, ám a szájhagyománytól nem kell jobb reklám. Vittek már tőle egyedi elképzelések alapján Ausztriából, Romániából és Szlovákiából is, sőt arra is vállalkozott, hogy egy eléggé „lelakott” vitorlás belsejét felújítja. Utóbbi munkára a helyszínen, a Balatonnál került sor. Kétszer kiállításon is bemutatkozott, és ami mindennapjaiban sokat jelent: Milejszeg kézművesei között szakmai társakra lelt.

Ha elém raknak egy fát, látom, mi rejtőzik benne – mondja. – Egy asztal, egy szék vagy akár egy gyertyatartó. A fa ősi, csodával bíró anyag. A fa melegséget sugároz, és amit én meglátok benne, az isteni adomány, én pedig élek vele. Szeretek alkotni, szeretek a halott fának új életet adni. Minden munka új kihívás számomra, mert meg kell a fát érezni. Én megérzem, és segítségemmel a hasztalannak hitt tűzifa is új életre kel. Ami szintén fontos, hogy nincs két egyforma fa, és nincsen két egyforma elkészített darab sem.

Ahogy András fogalmaz, hálás a sorsnak, hogy megkapta a tehetséget és a lehetőséget, hogy ilyen szép dolgokat tud készíteni. Büszke minden egyes darabra, ami a keze közül kerül a megrendelőkhöz, és reméli, élete során még sok embernek okoz örömet bútoraival és dísztárgyaival.

Fotók: Nagy András archívuma