Életmód

Kihajtási ünnepre készülnek a Hortobágyon

A Pannonhalmi Bencés Főapátság lesz a rendezvény díszvendége.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., valamint Hortobágy település önkormányzata 2018. április 28-án együtt rendezi meg a „Szent György – napi kihajtási ünnep és kézműves vásár – Világörökségünk, a puszta napja” elnevezésű egész napos rendezvényt.

Szent György napja

A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-től számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében, az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek megfogadása, vagy a juhbemérés is.

A program központi eseménye a haszonállatok tavaszi legelőkre való kihajtásának szimbolikus megünneplése, amely szervesen kapcsolódik a Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékéhez. A rendezvény helyszínéül, a puszta szimbólumává vált Kilenclyukú híd és a kapcsolódó műemléki együttes közvetlen környezete szolgál.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szervezők célja, hogy minden évben egy világörökségi helyszínt hívjanak meg, mint a rendezvény díszvendégét, egyúttal bemutatkozási lehetőséget is kínálva a társhelyszíneknek. Ebben az évben a Pannonhalmi Bencés Főapátság lesz a rendezvény díszvendége.

A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágyon ünnepeink sorában kiemelkedő a Szent György-napi kihajtási ünnep, mely során a pásztorokkal és az állatokkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A Kilenclyukú hídon áthajtott jószágok, a csergető csikósok, a híres pusztaötös és a híd lábánál legelésző, impozáns szürke marha gulya feledhetetlen látványt nyújt.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A nagyszabású rendezvényen a Hortobágyi Csárda egész nap, hamisítatlan pusztai ételekkel várja vendégeit, ahol megkóstolhatók a szürke marhából, rackajuhból, házi bivalyból készült ízletes fogások.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik