Június 29-e a hagyomány szerinti az aratás kezdete. Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok – az őszi meg a tavaszi árpa – betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor.
“Aranykalász, aranybúza…
kössed, kössed koszorúba!
Búzavirág legyen éke,
pipacs nyíljon közepébe!” Mentovics Éva
Péter-Pál napja az aratás ünnepe
Ki volt Péter és Pál? Péter apostol Róma első püspöke volt (az első pápa), a katolikus hagyomány szerint Jézus neki adta a mennyország kulcsait. Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, a katolikus vallás elterjesztésében volt kiemelkedő szerepe. Névnapjuk azért van június 29-én, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában.
A hiedelem úgy tartja, ezen a napon a “a búza töve megszakad” és elkezdődhet a betakarítás. Dologtiltó nap is volt, azaz sokszor csak jelképesen, egy-egy kaszasuhintással kezdték meg a munkát.
A kalászszemle pár nappal korábban, Szent Iván napján (június 24-én) történt. A búza ugyanis ekkor kezdi el hányni a kalászát, a töve megszakad, a gazdák szerint ilyenkor válik vágáséretté. Nincs nagy ünnep az aratás kezdetén, hiszen sok a munka a földeken, bezzeg utána! A munka végeztével kezdődik meg ugyanis az aratóünnep.
Aratási szokások
- az aratók fohásszal kezdik a napot
- egyesek szerint Péter-Pál napján nem lehet dolgozni és gyümölcsöt enni
- az a leány vagy legény, aki először hallja meg a harangszót, még abban az évben megházasodik.
- ezen a napon a halászok is ünnepeltek régen, hisz Pétert patrónusukként tisztelték (korábban halász volt, Jézus utasítására kezdett el halak helyett lelkeket halászni). Halvacsorát is rendeztek a tiszteletére. ( forrás/fmc )
Régen és ma
Régen talán még fontosabb volt az időjárás, mint a mostani, gépiesített világban. Az aratás 60-70 évvel ezelőtt nagy összefogást igényelt, és kézi erővel történt a munkálatok majdnem teljes egésze. A betakarítás idején használt eszközöket megáldatták, a munka megkezdése előtt kinn a földön imádkoztak a bőséges termésért. Az aratás elengedhetetlen kellékei anno a sarló és a kasza voltak.
A sarlóval való aratás kifejezetten asszonnyi munkának számított, míg kaszával csak férfiak dolgoztak. A marokszedés szintén az asszony feladata volt, a kévék bekötése és összehordása ismét férfi munkának számított.
Általában a családok, rokonok összefogtak, és egymásnak segítve takarították be az éppen aktuális gabonát.
Azután ezeket a kévéket lovaskocsin behordták az adott gazda házához, ahol a falu cséplőgépén kiverették a szemet. Mindenkinek meg volt a feladata, ki adagolt ki elszedett. A kihulló szalmát kazalba rakták. A munka végeztével következik az aratóünnep, amely már a középkorban is szokás volt.
Manapság, teljesen gépesített a termény betakarítás. Hatékonyabb, gyorsabb, és kevesebb ember munkáját veszi igényben. A modern aratógépek képesek mérni szemveszteséget, nedvességtartalmat, GPS pedig segít a táblatartásban.
