Életmód

Kecskefarmra cserélték ékszerüzletüket

A Balaton-felvidéken találták meg boldogságukat és boldogulásukat.

A fiatal házaspár jó hét évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a városi életből kilépve valami egészen újba kezdenek. A férj a Nyírségből költözött a Balaton-felvidékre, és úgy megragadta a “magyar Toscana” miliője, hogy a Káli-medencében, a híres kékkúti ásványvíz forráshoz közel álmodták meg gazdaságukat – írta a veol.hu.

Képünk illusztráció -Fotó: Pixabay

A kecskefarm létrehozása előtt Gondor Tibor és felesége, Kriszti tizenegy éven át ékszerüzletet működtetett Balatonalmádiban. A több mint egy évtized monotonitása és az egyre inkább eluralkodó napi stressz hatására eljött a pillanat, amikor megálljt parancsoltak maguknak, és úgy határoztak, életmódváltásra lesz szükségük. Lassan egy évtized távlatából vitathatatlan, hogy jól döntöttek. De miért pont a kecske? – adódik a kérdés.

Egyszerű a magyarázat: a tehén túl nagynak tűnt. A kecskét emberközelinek gondoltuk, már csak a méretéből kifolyólag is, és a terület adta helyi adottságokról sem feledkezhettünk meg

– nyilatkozta a portálnak a férj, aki azt is elmondta, hogy három kecskével indultak, de ma már egy egész kecskehad uralja a birtokot.

2011 nyarán nyitottak, nagyon sok munkájuk van a “projektben”. Sajtjaikat ma már sokan keresik, a farm nem szűkölködik látogatókban sem, és ami igazi kuriózum: tiszta ízű kecsketejükből egyedülálló módon, “kecskefagyit” is készítenek természetes alapanyagok hozzáadásával.

Nem mindenkihez való a kecske, hiszen sokszor az őrületbe próbálja kergetni az embert. Ám ha sikerül megfejteni a jószág jellemét, és ellenállni annak, hogy az ember fejére nőjön, onnantól egyszerűbb a történet

– mondta Gondor Tibor.

12 hektáros területükön kecskéik kakukkfű, cickafark, vad majoranna, pitypang, pásztortáska, csipke, kökény, tejoltó galaj, katáng, fehér mályva, mogyorós lednek, héjakút mácsonya és még számtalan vadvirág és fűféle közül válogathatnak kedvükre reggeltől estig. Ez a változatosság a tejük és a sajtjaik ízében is megmutatkozik.

Képünk illusztráció -Fotó: Pixabay

Saját termesztésű fűszernövényei – bazsalikom, izsóp, kakukkfű, levendula, oregánó, rozmaring, zsálya, borágó, citromfű, kapor, snidling – leszedésük után azonnal sajtjaikba kerülnek, így a legfrissebb és legintenzívebb ízekkel és aromákkal  készítik termékeiket.

Kiemelt kép: Kékkúti kecskesajt

5 ezer forinttal kezdték, ma övék a Sajtország
Megtalálták azt, amiben kiteljesedhetnek, alkothatnak és adhatnak az embereknek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik