Ezért hisz az izlandiak több mint fele a manókban

Izlandon rengeteg mendemonda létezik manókról, rejtőzködő emberekről és tündérekről. Az északi országban úgy tartják, hogy ezek mind békés teremtmények, akik együtt élnek az emberekkel, és ugyanazokat a hétköznapi tevékenységeket végzik mint ők. Halásznak, gazdálkodnak, családot alapítanak, és ha a legendák igazak, alkalmanként megmentik a halandók életét, írja riportjában a BBC.

A University of Iceland 2007-es kutatása szerint az izlandiak 62 százaléka hisz az apró teremtmények létezésében. Vannak, akik őszintén hisznek bennük, míg mások úgy vannak vele, miért ne történhetne hasonló csoda.

Sigtryggur Baldursson, egy reykjavíki lakos arról mesélt a lapnak, hogy édesanyja láthatatlan játszótársakkal nőtt fel egy vidéki farmon, nagymamája pedig ebben az időszakban csodával határos módon gyógyult ki a rákból. Állítja, hogy a manóknak köszönhetően,

Anyám egyik éjszaka felébredt, és látta, hogy orvosok lépnek be nagymamám szobájába. Hallgatózott, és az egyik doktor közölte, minden rendben lesz. Megkönnyebbült és visszafeküdt aludni. Reggel megkérdezte nagymamámat, hogy az orvosokkal beszélt-e előző este? Az volt a válasz, hogy nem jártak nála orvosok. És bármily hihetetlen, felépült

– mesélte.

35 embert meghívtak a manók az otthonukba

Magnús Skarphéðinsson vezeti az izlandi főváros egyetlen manóiskoláját, ahol a külföldi turistáknak mutatják be a mágikus teremtményeket. Bár soha életében egyetlen manóval sem találkozott, volt szerencséje 900 izlandival beszélni, akik közül 75-en azt mondják, barátok lettek egy manóval, 35-en pedig arról számoltak be, hogy egy manó meghívta őket az otthonukba.

Skarphéðinsson szerint ez többről szól, mint elhinni egy barát, egy testvér vagy egy szülő tapasztalatait. Izland egyedülálló módon mindig is nyitott volt a kevésbé tradicionális elképzelésekre, emiatt az ország elég biztonságos a manók számára, hogy felfedjék magukat.

Teljesen más társadalomban élnénk, ha a felvilágosodás nem kezdődött volna el az 1700-as években. De a felvilágosodásért nagy árat fizettünk. Megölte a hitet. A hit az egyik összetartó ereje a társadalomnak. De a hit mellett a mítoszokat is megölte. Sok ember azért hisz Izlandon a manókban, mert az ország elszigetelt volt akkoriban. A felvilágosodás egészen 1941-ig nem érkezett meg Izlandra, amikor az amerikai hadsereg megszállta a szigetet. Akkor aztán itt is elkezdődött a folyamat, és elkezdte feledésbe meríteni a manókat

– mondta egy turistáknak tartott tanórán a férfi.

Pam Shaffer terapeuta a BBC megkeresésére azzal érvelt, az emberfeletti dolgokban való általánosságban jó az emberiségnek.

Még ha soha nem is találkoztunk manókkal, ha hiszünk benne, hogy ott lehetnek valahol, az kiterjesztheti a világnézetünket, ami rugalmasságot és nyitottságot eredményez. A mentális és érzelmi rugalmasság azért előnyös, mert segít nekünk a nehézségeken való túllépésen az életben és a jobb kapcsolatok kialakításában

– magyarázta.

A szomszéd is átszól, hogy hagyd békén a manókat

Izlandon az emberek azt gondolják, hogy a manók főként a tengerpartokon és a lávamezőkön található sziklákban élnek. 2013-ban a kormány épp egy lávamezőn keresztül akart utat építeni, ami miatt tüntetést szerveztek a helyiek. Ezt annyira komolyan vették a politikusok, hogy félbeszakították az építkezést annak a reményében, hogy baráti megoldást tudnak találni.

A megközelítőleg 340 ezres lakosságú Izlandon fontos, hogy azonosulni tudj a szomszéd hitével és értékrendjével a béke fenntartásának érdekében.

Michael Nawrocki, az Iceland: A Story of Belief című, hamarosan elkészülő dokumentumfilm társrendezője úgy emlékezett vissza első izlandi látogatására, hogy a manókban való hitnek magas az elfogadottsága a szigeten.

Ha ingatlantulajdonos vagy és van egy szikla a kertedben, amit el akarsz távolítani, akkor a szomszéd azonnal kijön a házából, és rád szól, mit csinálsz a manók sziklájával. Elég kellemetlen szituációba kerülhetsz. Az izlandiak 80-90 százaléka biztosan nem nyúlna hozzá a sziklához. Egyrészt azért, mert hiszik, hogy ott lakhat valaki, másrészt kulturális okokból.

– mesélte.

Skarphéðinsson azt mondja, hogy a manók létezése többről szól, mint egy feltételezés.

Nem tudjuk, hogy ezek a teremtmények miért ugrálnak a dimenziók között. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy összegyűjtjük minden ember tapasztalatát. Ehhez meg kell találnunk minden szemtanút, és megkérdezni tőlük a legapróbb részleteket. Hogy néznek ki? Mit viselnek? Mi a véleményük Istenről és az örökkévalóságról? Miért vannak itt?

Ezen a ponton nagyot nevetett magán.

Az egyik barátom megkérdezte a manóktól, miért nem hívnak meg engem. Azt mondták, nem tehetik. Félnek, hogy sosem szabadulnának meg tőlem.

Kiemelt kép: Thinkstock