A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat, köztük az Erdélyben élő Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek Pro Cultura Hungarica díjat adtak át a magyar kultúra napján, kedden a budapesti Hagyományok Házában – írta az MTI.
Böjte Csaba 1992-ben kezdte meg papi szolgálatát Déván, amikor befogadott néhány igen rossz sorban tengődő utcagyermeket.
Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást. (Böjte Csaba)
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány – melyet Böjte Csaba vezetésével erdélyi ferences szerzetesek hoztak létre 1993 tavaszán – célja segíteni a bajban, nehéz helyzetben lévő legkisebbeket. 26 bentlakásos intézményükben ma már több mint 2500 gyermekről, köztük árvákról és félárvákról gondoskodnak, megtanítva őket szeretettel fordulni mások felé, segíteni az elesetteken. Ezek a gyerekek a legnagyobb ajándékot kapják Böjte Csabától és munkatársaitól: a szeretetet.
Böjte Csaba a díj átvételekor a közösség, a család fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott, hogy
az emberek feladata a szeretet, a közösségépítés, a közösségben való munkálkodás és alkotás.
Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi