Jakob Fugger kora egyik legismertebb európai vállalkozója volt, aki azzal szerzett hírnevet magának, hogy a Vatikán pénzverőjeként dolgozott. Miután meggazdagodott, a rászorulókon szeretett volna segíteni, beruházása pedig a világ legidősebb karitatív szociális lakóparkjaként maradt fent, írja az Atlas Obscura.
Bár az épületegyüttest a II. világháborúban szinte megsemmisítették, az ingatlanokat később restaurálták, és 1520 óta a mai napig folyamatosan lakott területnek minősül. A városon belüli városban 67 ház és 147 apartman van, és itt áll a Szent Márk-templom is.
Az utóbbi fél évezredben a közösség Augsburg egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága lett. Az érdeklődők mindössze 4 euróért betekinthetnek a falak mögé, és szétnézhetnek az egyetlen lakásban, amit szándékosan hagytak üresen a látogatók számára.
A beköltözésnek ugyanakkor természetesen feltételei is vannak.
Fuggerei az első naptól kezdve Augsburg római katolikus lakosainak adott otthont. Aki itt szeretne letelepedni, elsőként a hitvallásáról kell tanúbizonyságot tenni, és igazolnia kell azt is, hogy nincs semmilyen adóssága. Továbbá ahhoz, hogy valaki Fuggerei falai mögé költözhessen, előtte legkevesebb két évig Augsburgban kell életvitelszerűen élnie.
A kiválasztási folyamattal biztosítják, hogy a település évszázadok óta a római katolikusoké és az augsburgi lakosoké maradjon.
Kiemelt kép: iStock