Életmód

Környezettudatossággal akár évi 1 millió forint is megspórolható

A tudatos hulladékcsökkentés egyfajta életmód. Kis odafigyeléssel sok minden megváltoztatható, és még pénzt is spórolunk vele.

Nem született környezettudatosnak vagy környezetvédőnek, de a legfontosabb dolgokat már gyerekként megtanulta: ne szemetelj, ne dobj ki ételt. Ezek a mai napig alapnak számítanak az életében.

A története természetesen nem itt kezdődött, de azért éppen elég régen ahhoz, hogy környezetre érzékenynek mondhassa magát, s ez így volt már egészen fiatal korában is.

Tóth Andival, a Dobd ki a szemetest! c. könyv írójával beszélgettünk környezettudatosságról, újrahasznosításról, vegyszermentes életről és spórolásról.


Fotó: Merci Skoda Photography

Mindig is környezettudatos voltál, de 2016-ban döntöttél a drasztikusabb változtatás mellett. Miért?

Még előbb, 2000 őszén egy akkor Németországban élő barátnőm mutatta meg a náluk töltött 1 hét alatt, hogyan élnek ők:

– szelektíven gyűjtötték a szemetet (még a fürdőszobában is),
– természetes alapanyagú élelmiszereket (elsősorban helyi gazdáktól beszerezve) fogyasztottak,
– természetes alapú tisztítószert használtak (emlékszem, amikor mesélte, hogy náluk nem lehet klórtartalmú fertőtlenítőszereket kapni, be van tiltva),
– mosható pelenkát használt az ikreinek (amit a város támogatott és egy központi begyűjtő-tisztító és elosztó rendszeren keresztül kaptak).

Mindez a tudatosság valahol beleégett a fejembe. Amikor hazajöttünk a vendéglátásból, én is átgondoltam sok mindent: a szelektálás, a természetes élelmiszerek és tisztítószerek előnyben részesítése beépült a mi életünkbe is. Eltelt ilyen módon sok év, amikor újabb nagy lépésre szántam el magam: a 3. Gyerekemnél kizárólag mosható pelenkát használtam.

Úgy éreztem most már nagyon-nagyon környezettudatos vagyok. De akkor jött velem szemben, éppen 2016. január 1-én, mint egy földöntúli jel, ami az év eleji fogadalmakra ösztönöz, az a bizonyos cikk. A cikk Bea Johnsonról szólt, az ő valóban környezettudatos életéről. Szinte sokkolt: mit tettem én valójában?


Fotó: Merci Skoda Photography

Alig valamit: megvettem a szép, bár mosható pelenkákat, a drágábbnál drágább hipermarketekben kapható agyoncsomagolt – bár bionak nevezett – élelmiszereket és tisztítószereket, kozmetikumokat.

Felelőtlennek, impulzívnak, befolyásolhatónak és meggondolatlannak éreztem magam. Tudtam, hogy változtatni kell az életünkön, mert igenis rajtunk, pici embereken is múlik. Így értem annak a bizonyos napnak a végére: már tudtam, hogyan haladok tovább, tudtam, hogy drasztikus változások fognak következni nálunk, és csak remélni tudtam, hogy a családom ugyanúgy elfogadó lesz, mint a mosható pelenkák fura anya időszakában.

Sok mindent teljesen kiváltottál a háztartásodban természetes dolgokkal. Mondanál példákat?

A kommunális szeméttermelésünket mára kb. 90%-kal le tudtam csökkenteni, a szelektívet pedig legalább 70%-kal. Korábban a 110 l-es kommunális tárolót hetente megtöltöttük, és ugyanennyi szelektívet „termeltünk”. Ma már a kommunális kb 8 havonta telik meg, a szelektív pedig 4 havonta. Tulajdonképpen minden eldobható dolgot kiiktattam a háztartásban: nincs papír zsebkendő, papírszalvéta, nejlon zacskók, szatyrok, konyhai papírtörlő sincs, és alufólia vagy műanyag fólia. Nincs felvágottas csomagolás, tisztítószeres és kozmetikumos flakon is csak kb. fél év alatt 1-1 alkalommal kerül be hozzánk, amikor az alapanyagokat nagy tételben beszerzem (bár az utóbbi időben ezek java részét is már meg tudom oldani újratöltős rendszerben).


Fotó: Merci Skoda Photography

Elkötelezett híve lettem a természetes dolgoknak: magam készítem a kozmetikumaink jó részét, az összes tisztítószerünket, amiből csak lehetséges a tartós és mosható változatokat vezettem be. Mindemellett extrém módon váltam tudatossá:

nagyon meggondolom a vásárlásainkat, valóban csak a legvégső esetben vásárolok, ha ezt teszem akkor is törekszem az 5K szabály betartására:

Köszönöm nem kérem – Refuse (visszautasítás),
Kevesebbel is beérem – Reduce (csökkentés),
Kijavítom és tovább használom – Reuse (újrahasználat),
Külön gyűjtöm, szelektálom – Recycle (újrahasznosítás, szelektív gyűjtés),
Komposztálom – Rot (rothadás).

Mit szól a család?

Egyfajta minimalista életet folytatunk, de ez inkább csak a gondolkodásmódunkban jelentkezik. Ugyanis az otthonunk kialakítása inkább otthonos, rusztikus, és nem minimalista.

Egy átlag ember mondjuk egy panelban mit tehet meg azért, hogy legalább részben környezettudatos legyen?

Mindezeknek a változtatásoknak a kivitelezése nem bonyolult, mindenki számára kivitelezhető az esetek többségében, mindegy, hogy ki hol lakik. Elsősorban csak szervezés és tudatosság szükséges hozzá és természetesen egy nagy adag elhatározás. Egy társasházban lakó család is meg tudja keresni azokat a hozzá közel eső üzleteket, ahol az eladók nyitottak a saját csomagolóeszközös vásárlásra. A fogyasztásuk csökkentése, optimalizálása, a vásárlási szokásaik megváltoztatása nem függ össze a lakóhelyünk jellegével.

A természetes dolgok iránti törekvésre is bárki képes, hiszen bárki számára elérhetőek azok a természetes élelmiszerek, kozmetikum és tisztítószer alapanyagok, amelyekkel nagyon sok fölösleges hulladéktól tudjuk mentesíteni az otthonunkat, és ezáltal a Földet is. A receptek, amiket használok, bárki számára elérhetőek a neten, akár magyar nyelvű akár nemzetközi forrásokat is nézünk. Rengeteg alternatív megoldás létezik, csak ki kell tapasztalni, hogy kinek mi válik be leginkább. Az általam használt és nálunk bevált szerek a honlapomon, a blogomon és a könyvemben is megtalálhatóak.


Fotó: Merci Skoda Photography

A legtöbb recept percek alatt elkészíthető, de a legbonyolultabbak is maximum 10 perc időráfordítást igényelnek. Ennél jóval több időt töltünk el boltban, ha ugyanezeket ott szeretnénk megvenni.

Mondanál egy példát?

Nagyon egyszerűen lehet például általános takarítókendőket készíteni, ami a bolti eldobható nedves takarítókendőket helyettesíti. Ehhez még különleges alapanyag sem kell: szükséges pár jó nedvszívó képességgel rendelkező kendő (lehet akár régi vékonyabb törölköző, pamut flanel ágynemű, mindez akár turkálóban is beszerezhető, ha otthon nincs ilyen), mosószappan, étkezési ecet és esetleg illóolajak (ezek nem csupán az illat miatt, hanem pl a kakukkfű, a neem olaj, a grapefruit,- fertőtlenítő hatásúak).

Egy egészen kicsi szappant le kell reszelni, meleg vízben feloldani, hozzákeverni az ecetet és az olajokat. Ebbe a keverékbe kell belemártani, átnedvesíteni a kendőket, és kicsavarva egy jól záródó edénybe (nekem nagyobb csatos üvegem van) tenni. Amikor gyors takarításra van szükség a fürdőszobában (pl a kagylót, csaptelepet szeretném gyorsan áttörölni), akkor csak előkapok egy ilyen nedves kendőt és használom. Használat után a textilt pedig kimosom.

Azt mondtad, ha másért nem, hát spórolás miatt érdemes jobban odafigyelni. Így van?

Úgy látom, hogy nem várható el mindenkitől, hogy hasonló módon éljen, hiába is lenne ez az ideális. Mindenkinek szüksége van egy olyan külső sokkoló hatásra, aminek eredménye az, hogy változtat az életén, és a hulladékcsökkentés irányába lép. Ez lehet környezetvédelmi indíttatású (hiszen tele van az össze média a fenyegetőbbnél fenyegetőbb környezetvédelmi katasztrófa híreivel), lehet egy egyszerűsítési törekvés is, vagy a mai divat felé elmozdulás, de akár anyagi megfontolásból is léphet valaki erre az útra.


Fotó: Merci Skoda Photography

A hulladékcsökkentő életmód ugyanis, ha valóban tudatosan éljük, akkor nagyon sok anyagi tehertől is meg tud kímélni minket, már csak azzal is, hogy kevesebbet vásárolunk. A Dobd ki a szemetest! című könyvemben minden fejezetnél végeztem egy számolást, ami számszerűsíti az alternatív megoldás bevezetésével együtt járó lehetséges megtakarítást, ami összességében egy évben akár az 1 millió forintot is elérheti.


Fotó: Merci Skoda Photography

Végtére is, teljesen mindegy hogy ki milyen indíttatásból szánja el magát a hulladékcsökkentő életmód bevezetésére az otthonában, az eredmény minden esetben ugyanaz, ennek hozadéka pedig összességében tekintve csakis a pozitív lehet. Hiszem, hogy minden kis lépés számít!

Andiról és a módszereiről többet olvashattok a hulladeknelkul.hu oldalon, a blogján, vagy a Dobd ki a szemetest! c. könyvében is.

Nyitófotó: Merci Skoda Photography

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
Minden apróság számít, tégy te is valamit a bolygóért!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik