Életmód

Elmentek nászútra és vállalkozók lettek a Kanári-szigeteken

Oykor háborgó óceánt, sziklás, fekete-homokos tengerpartot, hegyeket, erdőket és nyüzsgő tengerparti életet kínál Tenerife.
Korábban a témában:

Sajtos Gábor sosem volt otthonülős típus. A 33 éves szabolcsi fiatalember éppen tíz éve vágott neki a nagyvilágnak, akkor Görögországban, a Chalchidiki-félsziget turistaparadicsomaiban próbált szerencsét.

Három évig tartott a déli kaland, dolgozott a vendéglátóiparban és tánctanárként, majd 2011-ben hazajött. Magyarországon egy szintén tánctanár ismerősénél futott össze a Békés megyéből származó Visnyei Krisztinával (25), találkozásuk pedig szerelem volt az első látásra.

2013-ban már együtt folytatták a kalandozást, Németországban, a holland határ közelében vállaltak munkát: egy húsipari cégnél helyezkedtek el. Ott 2017 tavaszáig dolgoztak, szabadságuk alatt sokat utaztak, miközben tervezték közös jövőjüket. Elsősorban napfényes tengerpartokat választottak pihenéseik helyszínéül, így jutottak el egy alkalommal a Kanári-szigetekre – amibe beleszerettek.

Kanári-szigetek

A Kanári-szigetek hét nagyobb és több kisebb szigetből álló szigetcsoport az Atlanti-óceánban. A szigetcsoport spanyol autonóm közösség Marokkó közelében,  mely közelebb esik Afrikához, mint a kontinentális Európához. A turisztikai paradicsom két tartományra oszlik. Las Palmas tartományhoz tartozik Lanzarote, Gran Canaria és Fuerteventura szigete, Santa Cruz de Tenerife tartományt Tenerife, La Palma, Gomera és El Hierro alkotja. Tenerife a Kanári-szigetek legnagyobb és egyben legnépszerűbb tagja, ez utóbbit kellemes mikroklímája mellett változatos tájainak köszönheti.

2017. július 15-én Esztergomban kötöttünk házasságot, azt pedig előtte eldöntöttük, hogy a megtakarított pénzünkből féléves nászútra indulunk Tenerifére. Két hétig személygépkocsival utaztunk keresztül Európán, sok nevezetességet megnéztünk, mígnem a spanyolországi Huelvából komppal jutottunk el a szigetre

– mesélte Gábor.

Kapcsolatokat már korábbi nyaralásukkor alakítottak ki, a nászút hónapjait pedig – Tenerife felfedezése mellett – a kapcsolatépítésre használták. Gábor idegenforgalmi végzettségére, nyelvtudására – angolul, németül, görögül és ma már természetesen spanyolul is beszél – alapozva azzal a szándékkal érkeztek a szigetre, hogy ott véglegesen letelepednek, és utazásszervezéssel foglalkoznak majd.

A nászút idején és az azt követő hónapokban sok-sok tapasztalatot szereztek, ötleteltek, „kiismerték” a szigetet, feltérképezték az egyénileg érkező turisták szokásait, igényeit, és „aki mer, az nyer” alapon belevágtak.

2018. augusztusában váltottam ki utazásszervezőként az egyéni vállalkozói igazolványomat, novemberben indult a weboldalunk és Facebook-profilunk is. Örömünkre a közösségi portál segítsége és a szájhagyomány kiváló reklámnak bizonyult, azóta egyre több magyar turista keres bennünket

– emlékezett a kezdetekre a fiatalember.

Gábor és Krisztina vállalkozásához időt és fáradtságot nem kímélő kemény munka és kitartás vezetett. Nagyon rövid idő alatt lerakták az alapokat, melyekhez másoknak évekre volt szükségük. Több mint 100 hotellel szerződtek – nem mellesleg az általuk kínált ár nagyon kedvező -, kapcsolatban állnak Tenerife legnagyobb autókölcsönzőjével – természetesen kedvezményekkel – és szórakoztató programokra kínálnak belépőjegyeket szintén kedvezményesen.

Szolgáltatásainkat az egyedi igényekhez igazítjuk, személyre szabottan kínáljuk. Vannak már visszatérő vendégeink, nászutasok körében is egyre ismertebbek vagyunk, és azt tapasztaljuk, nő az igény a luxusnyaralások iránt. Mivel itt nincs üdülési holtszezon, az év minden hónapjában talpon vagyunk és várjuk a magyar turistákat

– összegzett Sajtos Gábor.

A fiatal pár megkedvelte Tenerifét, mint ahogy üzleti partnereik, illetve lakóhelyükön, San Isidróban a helyiek is őket. Magyarországon lassan egy éve nem jártak, ám mivel nagy a család, a rokonok „váltott műszakban” meglátogatják őket, és megcsodálják azt, amit Tenerife szigete kínál: az olykor háborgó óceánt, a sziklás, fekete-homokos tengerpartot, a hegyeket, az erdőket és a nyüzsgő tengerparti életet.

Gábor és Krisztina pedig azt vallja, hogy ezt a rendszeresen nyaralóknak egyszer mindenképp látniuk kell.

Fotók: holidayintenerife.eu

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.