Idén is népszerűsítik a gyerekek körében a vízivást

A mindennapi vízivás legalább olyan fontos, mint a testmozgás.
Kapcsolódó cikkek

A vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot – tájékoztatta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az MTI-t.

Március 18. és 22. között a víz világnapjához kapcsolódóan idén már tizedszerre rendezik meg a vízivást népszerűsítő tematikus hét programsorozatait.

Mivel még mindig nem a víz az elsődlegesen fogyasztott folyadékunk, sem a felnőttek, sem a gyermekek körében, rendkívül fontos, hogy a most felnövő generáció megértse a vízivás fontosságát.

A rendezvénysorozat célja, hogy felhívjuk a gyermekeink figyelmét arra, hogy szervezetünknek napi két liter víz elfogyasztására van szüksége ahhoz, hogy megőrizze testi-szellemi fittségét. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a rendkívül népszerű cukros üdítőitalok fogszuvasodást okozhatnak, és számtalan egyéb káros mellékhatásuk is lehet, amellett is, hogy mozgásszegény életmóddal társulva súlyos elhízáshoz is vezethet a rendszeres fogyasztásuk.

Fotó: pixabay.com

Napjainkban már társadalmi problémává nőtte ki magát az elhízás, a gyermekek élete is egyre mozgásszegényebbé válik, összehasonlítva akár a húsz-harminc évvel ezelőtti gyerekek életvitelével, szokásaival.

A gyermekkori elhízás komoly népegészségügyi probléma Európa-szerte, így Magyarországon is.

A túlsúly pedig sajnos nemcsak esztétikai szempontból okoz gondot, de már gyermekkorban növeli többek közt a magas vérnyomás vagy a 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának a kockázatát.

Bár a gyermekkori elhízás előfordulási aránya nálunk most egyelőre stagnál, még mindig minden negyedik fiú és minden ötödik lány túlsúlyos vagy elhízott, az arány az életkor előrehaladtával pedig csak tovább romlik.

Az elmúlt időben számos nemzetközi vizsgálat igazolta az elhízás és a cukros, szénsavas üdítők rendszeres fogyasztása közötti összefüggést, ráadásul fogyasztásuk bizonyítottan növeli a szintén népbetegségnek számító fogszuvasodás kockázatát is.

A magyar gyerekek cukrosital-fogyasztása, így cukorbevitele is jelentősen meghaladja a még elfogadható mennyiséget.

A március 22-ei víz világnapjához kapcsolódó programsorozat megszervezésében az OGYÉI honlapjáról ingyenesen letölthető, részletesen kidolgozott programötletek, játékos feladatok, interaktív oktatóanyagok segítik a pedagógusokat. Regisztrálni március 18-áig lehet.

A Happy héten ismét lesz nyereményjáték, sorsolással és értékes nyereményekkel. A játékban az vehet részt, aki megvalósít legalább egy, a vízfogyasztást népszerűsítő, az iskola vagy óvoda által kidolgozott programpontot azok közül a javaslatok közül, amit az OGYÉI ajánl honlapján.

A Happy hét programjain eddig 450 ezer gyermek vett részt.

Kiemelt kép: iStock

Víz világnapja: komolyan kell vennünk, hogy minden csepp számít
2050-re egyre több ember kényszerülhet lakóhelye elhagyására.