A Chartres Katedrális (Cathédrale Notre-Dame de Chartres) gótikus és román stílusú római katolikus templom 80,5 km-re Párizstól. Az 1194 és 1220 között épült katedrálisra a történelem egyik legimpozánsabb építészeti vívmányaként tekintenek. A főhajón végzett munka 1220-ban indult meg, a székesegyházat 1260. október 24-én szentelték fel IX. Lajos jelenlétében.
A Chartres Katedrális padlóján ősi kövek felhasználásával egy labirintust alakítottak ki, amelynek átmérője 42 méter.
Céljuk titokzatos, bár általános vélemény szerint allegorikus jelentéssel bírtak. A gótikus változatban egyetlen út vezetett a bejárattól a kijáratig. Így az elmélet szerint a labirintus az Istenhez vezető kemény utat jelképezte, a születéstől (a kijárat) az Őhozzá (a Középpont) való megérkezésig, a megváltásig. Egyes zarándokok, amikor nem végezhették el Szentföldi nagy zarándoklataikat, térden csúszva tettek meg egy utat a katedrális labirintusában.
Bizonyos 14. századi dokumentumnak köszönhetően azonban tudjuk, hogy legalább évente egyszer a székesegyházak labirintusainak egy másik célja volt húsvétkor, mégpedig a labdajáték.
Az észak-franciaországi Auxerre-i székesegyházban, Sens, Amiens és talán Chartres székesegyházaiban is, a papság a labirintus köré gyűlt össze, körben táncolt, és emberről emberre dobta a labdát. Ezek a játékok a középkori vallási megfigyelők szerint kapcsolódtak a pogány gyakorlatokhoz.
Bizonyos helyeken több száz éven át beépítették őket az egyházi szertartásokba.
Annak ellenére, hogy a húsvéti labdajáték örömteli volt, egyáltalán nem lehetett szabadon játszani. Egy korabeli leírás szerint húsvét reggel a papok az érsek házában gyűltek össze, hogy húst és italt fogyasszanak. A húsvéti tömeg ünneplése után a papok felálltak a labirintus köré.
A rituálé során a legkésőbb csatlakozott pap a labdát hordozta, ami túl nagy volt ahhoz, hogy valaki csak egy kézzel fogja. A labdát ekkor az egyházi vezetőnek dobta, aki a labirintusba táncolt. Ezt követően az érseknek el kellett dobnia a labdát. Ha az érsek hiányzott, a helyettese állt be a dobó szerepébe.
A papok körbejártak a labirintus körül, miközben az érsek vagy a helyettese a labirintus útján kezdett táncolni. Ahogy a kanyargós labirintuson haladt át, amely a labirintus közepe felé vitte, minden papnak odadobta a labdát. A játék addig tartott, amíg az érsek eljutott a labirintus központjába. Az összegyűltek a labirintuson kívül a „Victimae paschali laudes” himnuszt énekelték, és az orgona is szólt a játék ideje alatt.
Mi volt a szertartás jelentése? Senki nem tudja biztosan
Az Isteni rendbe vetett hit kifejezése volt a tánc, a hit abban, hogy végül eljutunk Istenhez, mindegy, mennyire zavaros is az emberi élet, a mai világ útja
– állítja David Brown , a Durhami Egyetem vallási tudósa.
Másik elmélet szerint a tánc rekonstruálta Theseus útját, s a labda a Minotaurusz legyőzéséhez használt golyó jelképe volt. A szörnyeteg golyóját a szörny szájának megállítására használták, ami Krisztus emberi mivoltát jelképezte, míg a szál, amit Theseus követett, hogy a labirintusban haladjon, Krisztus isteniségét képviselte.
Egy másik elmélet egy egyszerűbb jelentést tulajdonított a labdának: a felkelő napot szimbolizálta húsvét reggelén.
Bármi volt is a célja, a labdajáték hagyománya csak Észak-Franciaországra korlátozódott. A 15. század végén az Auxerre székesegyház legújabb érseke, aki nem volt rajongó, nem hozta magával a labdát, amikor azt kellett volna. Végül bár meggyőzték arról, hogy játsszon, ez indította el a hagyomány végét.
Végül a kő labirintusok is eltűntek.
Kiemelt kép: Wikimedia Commons